Tízórai | Aktuális témák

LeS – Dávid Gyula: A sötét anyag nyomában

2017. február 16. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

A második félév első LeS alkalmára – örömünkre – ismét sokan eljöttek, amiben talán közrejátszhatott, hogy ezúttal vendégünk Dávid Gyula fizikus volt. Előadásának az „A sötét anyag nyomában” címet választotta, így előre sejthető volt, hogy valami szokatlanról – a LeS-re jellemzően –, valami kevésbé közszájon forgó, de mégis aktuális és releváns dologról lesz szó, az úgynevezett sötét anyag személyében.

A címhez hűen valóban a sötét anyag nyomában jártunk: miután megtudtuk, hogy is lehet lefényképezni a láthatatlan anyagot gravitációs vonzását kihasználva (a sötét anyag csak a nevében sötét – valójában helyesebb, mint Dávid Gyula elmondta, láthatatlan anyagnak nevezni), megtudtuk, a tudósok hogyan jöttek rá, hogy galaxisaink nem érnek véget a csillagokkal, hanem egy, a csillagok tömegének kb. 6-szorosával rendelkező sötét anyag burokban vannak. De ez nem minden: szó volt a sötét energiáról, ami még ennél is jóval nagyobb tömegét jelenti az univerzumnak, és a végére azt is megtudtuk, a sötét anyag pókhálószerű eloszlása hogyan tette lehetővé a galaxisaink létrejöttét. Végül, de nem utolsó sorban Dávid Gyula kitért a sötét anyag szerepére a végtelen, sík univerzumunk fejlődésében, illetve számos magyar, ma is aktív kiváló tudós munkájának eredményébe is bepillantást nyerhettünk.


LeS – Dávid Gyula: A sötét anyag nyomában

A végén pedig rátérvén a sötét anyag felépítésére, megismerhettük az axionokat, hallhattunk a sötét fotonokról – és arról, mennyi minden tisztázatlan kérdés van még e „XXI. századi felhőcske” terén. Az előadás után kérdések is felmerültek, sőt többen ott maradtak beszélgetni az előadóval, aminek nagyon örülünk. Továbbra is buzdítunk tehát mindenkit, hogy a számára érdekesnek tűnő LeS előadásokra jöjjön el, és ha kérdése van, tegye fel bátran – megéri!


LeS – Dávid Gyula: A sötét anyag nyomában

Turi Soma












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Salga Imre méltatása Hubai Kata tollából

2025. március 13.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.

2025-ben is folytatódnak az ESERO Hungary programok

2025. január 21.

A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.

Célba jutott cipősdobozok

2024. december 21.

Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.

50. jubileumi Kárpát-medencei disputaverseny az Apáczaiban

2024. november 19.

Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.

Akkor és most – 1956 és 2024

2024. október 23.

Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.