|
|
2016. december 12. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36
Kissé fáradtan, de annál elégedettebben és boldogan indultam neki idén is a Vörösmarty téren megrendezésre kerülő karácsonyi vásárnak, hogy végre a sok tanulnivaló közepette én is belevessem magam a karácsonyi forgatagba.
A Deák téren a villamosról leszállva már megcsap minket a forralt bor és a sült húsok illata, elvarázsolnak bennünket a karácsonyi fények, díszek, hatalmas adventi koszorú, amin már két gyertya ég. Nagyon aranyos ötletnek tűnnek a koszorút körülvevő kis fenyőfák, amiket ovis csoportok, iskolás osztályok díszítettek fel különböző ötlettel és technikákkal. A Deák téri evangélikus templommal szemben pedig leadhatjuk a rászorulóknak összekészített cipősdobozainkat.
A Deák Ferenc utcán többek úgy ismerik már, hogy Fashion Street besétálva pedig teljesen kiszakadunk a való világból és csak a karácsonyi hangulat vesz körül minket meg persze a rengeteg ember.
Az utcán sétálva az első dolog, amit megpillantottam, az a magasban lógó, hatalmas magassarkú cipő dísz, mellette pedig egy hozzáillő csillogó táska. Nagyon szép, nagyon csajos, nagyon nagy, de nem értettem, hogy miért ilyen dísz kellett egy karácsonyi vásárba. Nekem sokkal jobban tetszett volna egy sima égősor, néhány karácsonyfadísszel. Amint viszont túltettem magam ezen az újításon és a fehér fenyőn az utca közepén, már csak az árusokra koncentráltam.
Minden évben megvannak a személyes kedvenc kézműves termékeim. Idén a csokiból készült, ehető használati tárgyak, a zenedobozok, és a szövő műhely volt. Örök kedvenceim a különböző ékszerek, szappanok, füzetek, naplók és természetesen a kovácsműhely, ahol már ismerősként üdvözöltek, mert tavaly egy ajándékban nagyon sokat segítettek nekem.
A nézelődés során az ember nagyon meg tud éhezni, még akkor is, ha otthon direkt evett, mielőtt elindult. Még szerencse, hogy az italokban és ételekben is hatalmas választék van az egyszerű kenyérlángostól elkezdve, a halászleven keresztül, a sült pisztrángig, kacsacombig. Ezen felül viszont kihagyhatatlan a kürtöskalács és a forralt bor kombinációja. Idén egyre különlegesebb kürtöskalácsokat kóstolhatunk meg. Én a málnás ízesítésűt próbáltam ki, és mindenkinek ajánlani tudom.
Programokban sincs hiány. A hét minden napján lehet válogatni a különbnél különb koncertek, gyermekelőadások, fellépések között. Én pénteken a Swing a'la Django koncertjét hallgattam végig, de ajánlom mindenkinek, hogy az Interneten tájékozódjon, hogy milyen programok várnak minket az elkövetkezendő hetekben.
Összességében szerintem még mindig egy kitűnő, megunhatatlan adventi program, kikapcsolódási és kiszakadási lehetőség a karácsonyi vásárban nézelődés, vásárlás.
2025. május 12.
2025. május 4-6. között rendezték meg két helyszínen a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjét. A 9. évfolyamos tanulók Gyöngyösön, míg a 10.-es versenyzők Pécsett mérhették össze tudásukat.
2025. május 3.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiváló eredményekkel tértek haza az apáczais tanulók a Szilárd Leó versenyről.
2025. április 30.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok osztályfőnöke, Sebőné Bagdi Ágnes tollából.
2025. április 30.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Antal Zoltán, a B osztály Sebő Péter és Sebőné Bagdi Ágnes, a C osztály Vécsei Zoltán és a D osztály Tallósi-Kovács Vivien vezetésével.
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.