|
|
|
2016. október 27. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36
Ma volt a negyedik LeS (Ludicrum et Scientiam) előadás, amelyet ezúttal is egy csodás előadó, érdeklődő diákok és tanárok, jó hangulat jellemzett. Amint azt a napközbeni rádiós bejelentésből is megtudhattuk, az előadás pontosan kezdődött.
Az előadó, Dezső Tamás egy gyors bemutatkozással indított, illetve megköszönte a főszervező Turi Somának (12.C) és segítőinek, hogy megszervezték ezt a délutánt. Megtudhattuk, hogy régész és asszirológus, kutatja a Közel-Keletet, ő maga is többször volt már Szíriában. Felvázolta, hogy az előadás körülbelül három részből fog állni: az első a műemlékrombolásról, a második a háborúról, a harmadik pedig a migrációs válságról fog szólni, közben lehet majd kérdezni.

LeS Dezső Tamás: A műemlékrombolástól a migrációs válságig: az Iszlám Állam jelenség
Miközben az előadást hallgattuk, képeket láthattunk, amelyeket maga Dezső Tamás készített külföldi útjai során. Nagyon érdekes volt ilyen közelségből látni azt, amiről egyébként csak a híradóban hallunk. Ő is számos kurd tábornokkal ápol szoros barátságot, minden utazása során kimegy velük az első vonalba, a frontra. Emellett főleg ásatások miatt szokott kijárni, néha tárgyalni a különböző tekintélyekkel. Az volt nagyon jó az előadásban, hogy amellett, hogy sok új információt tudtunk meg a dolgokról, a személyes tapasztalatokról és történetekről is hallhattunk. Bepillanthattunk a frontvonal mögé, az igazi hús-vér emberek életébe, akik nap mint nap átélik a háború borzalmait. Számos kérdés merült fel a témával kapcsolatban, hiszen ez a legaktuálisabb kérdéskör, ami részt vesz a mindennapjainkban.

LeS Dezső Tamás: A műemlékrombolástól a migrációs válságig: az Iszlám Állam jelenség
Ismét egy sikeres délutánon vagyunk túl, a LeS mindig tud újat és érdekeset mutatni, mindig nagy létszámmal jelenünk meg az előadásokon. Továbbra is invitálnék mindenkit ezekre a délutánokra!

LeS Dezső Tamás: A műemlékrombolástól a migrációs válságig: az Iszlám Állam jelenség
2026. február 4.
A generatív mesterséges intelligencia legújabb alkalmazási formáiról tart gyerekeknek workshopot az ELTE, de előzetes igényfelmérést is tartanak idősebbeknek.
2026. január 28.
Az egyre bizonytalanabb virtuális világban segítenek eligazodni az ELTE IK DRONE projekt átfogó oktatási anyagai és útmutatói.
2026. január 27.
Most szombaton az alábbi gondolatokkal üdvözölte a végzős diákjainkat az Igazgató Úr a szalagavató bálon!
2026. január 15.
Csipkó Hangát az Európa-bajnokságon elért sikere miatt Elismerő Oklevél díjazásban részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség.
2026. január 14.
Hanga 2024 nyarán kezdett el kutatni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának egyik kutatócsoportjában.