Tízórai | Aktuális témák

LeS – Pokol Gergő: Hogyan hozzuk le a Földre a Napot?

2016. október 19. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Múlthét csütörtökön került sor egy újabb LeS délutánra, sorozatban már a harmadikra. Most azonban egy kissé talán kevésbé felkapott, ugyanakkor annál inkább releváns és érdekes téma volt terítéken: a fúzió – avagy hogyan is tudunk a Naphoz hasonlóan magfúzió segítségével energiát termelni a Földön. Az előadó a kevés magyar plazmafizikusok egyike, de talán legaktívabbja, Pokol Gergő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Fúziós csoportjának vezetője volt.

Annak ellenére, hogy az Anne Frank kiállítás miatt át kellett ideiglenesen költöznünk a kollégiumi klubba, és a téma sem épp a legkönnyebben befogadható, újra sokan eljöttek (eljöttetek) – közel 50 diák, és tanárok közül is többen jelen voltak, így a későn érkezőknek már csak egészen hátul jutott hely.


LeS – Pokol Gergő: Hogyan hozzuk le a Földre a Napot?

Az előadás elején Pokol Gergő részletezte, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni a földi energiatermeléskor, már kicsit utalva a fúzió ideális voltára. Ezután következett egy keményebb, fizikásabb rész – belementünk a fúzió és a plazmafizika alapjaiba, összehasonlítottuk a Napban végbemenő és az a Földön megvalósítható fúziót, megismertük a Lawson-kritériumot és az eddigi eredményeket. Végül pedig Pokol Gergő bemutatta a fúziós reaktor típusokat, beszélt a divertorok szerepéről is és a végére már mindenki jártasságot szerzett Tokamakok és Stellarátorok azonosításában.


LeS – Pokol Gergő: Hogyan hozzuk le a Földre a Napot?

Pokol Gergő többször is kérdésekkel tesztelte a közönséget, ezekre valaki mindig tudott válaszolni, sőt, meglepetésünkre előadás közben is akadtak kérdések, amiket pedig Pokol Gergő válaszolt meg érhetően. De többen a végére tartogatták kérdéseiket, így a végén, aminek nagyon örültünk, több érdekes felvetésre is reagálhatott az előadó, például hogy mivel is lehet elérni a 100 millió fokot. A beszélgetésben az is kiderült, hogy Európa mellett Kínának van vezető szerepe a fúziós kutatásokban és technológiában és nem kizárt, hogy beelőzik Európát a fúziós ütemtervükkel. A jó kérdések persze a végén, már a szokáshoz híven díjazásban részesültek, de ettől függetlenül is úgy gondoljuk, hogy mindenki jól érezte magát és gazdagodott valamivel az előadáson.

Aki a gólyaavatós tortasütés, videókészítés, tánctanulás vagy egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni, azok sem maradtak le semmiről, mert most a technika is velünk volt, így felvettük az előadást, hamarosan megtaláljátok a Youtube-on.


LeS – Pokol Gergő: Hogyan hozzuk le a Földre a Napot?

Várunk minden érdeklődőt továbbra is a LeS alkalmakra. 2016. október 27-én, ugyanis a szünet előtti csütörtökön érkezik majd Dezső Tamás, az ELTE volt dékánja, aki a Közel-Keletről, a mostani helyzetről és ennek okairól, következményeiről, az ISIS-ről tart majd előadást – ebben profi.

Turi Soma












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Salga Imre méltatása Hubai Kata tollából

2025. március 13.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.

2025-ben is folytatódnak az ESERO Hungary programok

2025. január 21.

A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.

Célba jutott cipősdobozok

2024. december 21.

Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.

50. jubileumi Kárpát-medencei disputaverseny az Apáczaiban

2024. november 19.

Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.

Akkor és most – 1956 és 2024

2024. október 23.

Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.