Turi Soma beszámolóját olvashatjátok a 48. Nemzetközi Kémia Diákolimpiáról.
2016. június 22, Tbiliszi, Grúzia – a Shota Rustaveli repülőtér előcsarnokában estefelé sárgapólós emberek csapnak le a félálomban lévő, folyamatosan érkező, látszólag külföldi 6-7 fős csapatokra. A csomagjaik átvétele valamint egy szőlőfürtöt és valami feliratot ábrázoló tábla melletti fotózkodás után felszállítják őket egy már ott várakozó buszra, maguk is felszállnak, majd elmennek – jönnek a helyükre mások.
Hasonló módon vette kezdetét számunkra is a 48. Nemzetközi Kémia Diákolimpia (International Chemistry Olympiad, IChO), aminek idén Grúzia, annak is fővárosa, Tbiliszi adott otthont. A még a szocialista időkben, 1968-ban (magyar közreműködéssel) elindított verseny mára a legrangosabbá nőtte ki magát kémiából – 80 ország vesz részt rajta, országonként maximum négy versenyzővel. Magyarországot hagyományosan a diákolimpiai válogatón legjobb eredményt elért négy fő képviseli, valamint felkészítőink közül is velünk utaznak néhányan. Ennek megfelelően az idei magyar csapat tagjai (a képen balról jobbra): Tarczay György (ELTE), Perényi Kati (ELTE), Varga Szilárd (MTA), Turi Soma (Apáczai), Stenczel Tomi (Török Ignác Gimnázium), Perez-Lopez Áron (Apáczai) és Kovács Dávid Péter (Szent István Gimnázium).
Ezüstszállítmány Grúziából
Szombaton érkeztünk, a verseny azonban csak kedden kezdődött, így volt pár napunk a Grúziával, a grúz konyhával és a többiekkel való ismerkedésre. Megismertünk például egy magyar, de egyéves kora óta Izlandon élő lányt, Kingát. Egyike voltunk továbbá azon csapatoknak, akik megnézték a grúz nemzeti operát, a Rómeó és Júliára hajazó Abesalom és Eterit, ami habár grúzul volt, az előttünk ülő bácsitól lelkes francia kommentálásban részesültünk. Utána egy helyi étteremben próbáltuk ki a khinkalit (hússal töltött tésztabatyuk) és a hacsapurit (túrós pizza), az előbbit sajnos a számunkra mosószer ízű koriander-zöldjével ízesítették (mint mindent Grúziában). Másnap a nyitóünnepség után Tbiliszi központját jártuk be, kétszer áthaladtunk a Szabadság hídon, benéztünk egy ortodox szertartásra, megcsodáltuk az előző azeri diktátor szobrát és a modern, még épülő új Operát valamint fotózkodtunk a város közepén, egy kanyonban lévő vízesésnél. Hétfőn a mtskhetai katedrális meglátogatása volt programba véve, azonban miután kissé lazán értelmeztük az indulási időpontot, sárgapólós guidunk, Shota minden erőfeszítése ellenére sem várt meg minket a busz. De legalább volt egy napunk alvásra (és tanulásra) a verseny előtt.
Ezüstszállítmány Grúziából
A verseny maga két részből áll, először egy gyakorlati (kedden) majd rá két napra (csütörtökön) egy elméleti fordulóból. Mindkettő megoldására öt óra állt rendelkezésünkre, ennyi idő alatt kellett idén azonosítanunk 5, két aniont és két kationt tartalmazó oldatot, kellett kolorimetriásan a víz fluorid koncentrációját és csapadékos titrálással a klorid koncentrációját meghatározni, valamint 8, Grúziában elterjedt illatanyagot reakcióik alapján meghatározni. Az elméleti fordulón, csütörtökön különböző területekről, mint szerves, szervetlen vagy analitikai kémia voltak gondolkodtató és kevésbé gondolkodtató, de annál inkább lexikális tudást igénylő feladatok.
Habár a két versenynap között a csapat ketté kellett, hogy váljon, mivel míg a többiek szerdán a zárva lévő vidámpark előtt , majd 2 óra várakozás után a vidámparkban szórakoztak, addig én a helyi kórház fertőzési osztályán feküdtem 13 diákkal és 2 guiddal együtt és fő időtöltésem a grúz ábécé vizesüvegekről történő megtanulása volt, a csütörtök esti reunion partyn már az egész magyar csapat, beleértve a tanárokat is, együtt vett részt.
A versenynapok után a záróig hátralevő két napban az alváson kívül mindent bepótoltunk, amire nem volt lehetőségünk előtte – kártyázással, beszélgetéssel, gyilkosozással töltöttük éjszakáinkat vagy éppen névjegykártyákat, sportszeletet, negrót és gyulai kolbászt osztogattunk, cseréltünk pakisztáni sapkákra, szaúdi teáskannára, amerikai képeslapra vagy akár indiai faszobrokra. Elvittek minket Sighnaghiba várat, templomot nézni, de ráleltünk itt a Szent Nino forrásra, ahol a helyiek mostak, jártunk Borjomiban megkóstolni a langyos, sós és vas ízű, de állítólag egészséges vizet, Rabati festői várában pedig jól eláztunk. Miután a hotelünk az incidens után (a tanárok közül is volt, ki elkapta a vérhast a reunion partyt követően) csak főtt csirkét adhatott főtt rizzsel és krumplival, esténként étteremben kóstoltuk meg a grúz borokat és a koriander nélküli khinkalit.
Ezüstszállítmány Grúziából
Amennyire jelentéktelen volt a nyitó, a záró annál emlékezetesebbre sikeredett. A kabalákkal (már akinek volt) érkező csapatokat a tanároktól külön ültették le, majd a zenekar el is kezdte játszani először a Star Wars, majd az Indiana Jones és további ismert filmek zenéjét. Miután a miniszterelnök is beszédet mondott, nekikezdtek volna az érmek osztásának – csak éppen kezdetben nem volt, ki átadja. De valahogy eljutottak a bronzok végéig, innen már fellélegeztünk. Már az ezüstök végénél jártunk, amikor szinte egymás után hármunkat is szólították (Áront, engem, Tomit), majd rá nem sokkal, az utolsó ezüstöknél Dávidot is. Innentől már nem volt más dolgunk, mint kezet fogni, szelfiket csinálni és megtapsolni az aranyokat besöprő kínaiakat, oroszokat, irániakat.
Ezüstszállítmány Grúziából
A záró után kiegészülve a Scientific Committee magyar tagjaival, akik közül Magyarfalvi Gábor a verseny főszervezője, míg többen feladatkitűzők voltak (Villányi tanár úrnak köszönhettük a szervetlen kvalit), valamint Bolgár Petivel, az angol csapat egyik mentorával (Cambridgeben tanul jelenleg), együtt vacsoráztunk, és egy újabb alvás nélküli éjszaka és a búcsúzkodások után hajnali háromkor el is indultunk a reptérre. Isztambulban pont arra volt időnk, hogy megnézzük a turistákat jelenleg teljesen nélkülöző Hagia Sophia dzsámit, benézzünk a Topkapi palotába és édességet vásároljunk a bazárban, mielőtt tovább indultunk volna Magyarországra.
Ezüstszállítmány Grúziából
Végül délután érkeztünk meg a Liszt Ferenc repülőtérre, négy ezüstéremmel a nyakunkban, ki elégedetten, ki kevésbé elégedetten, de mindannyian rengeteg élménnyel gazdagodva. Habár Áron az MIT-n, Dávid pedig Cambridge-ben tanul tovább ősztől, így nekik ez volt az utolsó olimpiájuk (diákként), mi (Tomi és én) reméljük, hogy jövőre is bejutunk a csapatba, amikor is Thaiföldre utazhatnak majd a szerencsések.
Turi Soma
