|
|
|
2016. március 24. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 21:26
A szerdai napon előadásokat nézhettünk meg, mindenkinek 2 prezentációra kellett jelentkeznie. Az első előadássávban a Milestone Intézet tájékoztatására, a második sávban pedig az Anna Frank Ház szervezésében egy emberi jogi foglalkozásra jelentkeztem.
A Milestone Intézet alapvetően egy olyan oktatási központ, ahol a tehetséges diákok segítséget kapnak új ismeretek elsajátításához, és megtalálni azt a felsőoktatási intézményt, mely a legjobban megfelel az igényeiknek, és amely képesítéssel később a munkaerőpiacon is jó esélyekkel indulhatnak el.
Hallottunk arról az előadónktól, hogy mi a különbség a kontinentális és az angolszász típusú egyetemek illetve főiskolák között, és hogy a nagy üzleti cégeknél dolgozóknak gyakran történelem végzettsége van, ami sokakat meglepett.
Aki szeretne az intézetbe járni, annak át kell esnie egy felvételin, majd kap egy mentort, aki hetente, kéthetente személyre szabottan foglalkozik vele, emellett pedig jelentkeznie kell modulokra, ahol több diákkal és egy felnőttel együtt járnak körbe kérdéseket, felvetéseket. Összesen 130 modul közül lehet választani, és mindenféle témából találhatunk köztük.
A Milestoneon belül nagyon jó közösségi élet van, a gyerekek összejárnak, egyesületeket, klubokat alapítanak, ahol jól érzik magukat és valamilyen tevékenységet űznek. Előadónk a filmklubot hozta fel példának, aminek tagjai minden évben kiutaznak a berlini filmfesztiválra.
Összességében szerintem sok ember érdeklődését kelthette fel az előadás.
Két volt apáczais diák vezette az előadást, akik egy interaktív foglalkozás keretében ismertettek meg minket az alapvető emberi jogokkal.

Apáczai Napok szerda
Először megnéztünk egy videót arról, hogy miket is nevezünk emberi jogoknak, és hogy mikor és hogyan foglalták ezeket egyezménybe. Ezután pedig láttunk riportokat az utca emberétől, ahol először a kínzás kérdését járták körbe. Hallhattunk mindenféle véleményt, és később nekünk kellett elmondanunk egy vita keretében, hogy mit is gondolunk erről a témáról, hogy a rendőrség alkalmazhat-e bármilyen fenyítést egy kihallgatás során. Volt egy másik kérdés is, amiben a vita tárgya a hajléktalanok büntethetősége volt.

Apáczai Napok szerda
Szerintem ez is egy nagyon jó foglalkozás volt, hiszen érdekes volt hallani, hogy mások hogyan is gondolkoznak ilyen problémákról.
2025. szeptember 9.
Rövid beszámoló Csipkó Hanga tollából a Tájékozódási Búvárúszó Európa-bajnokságról.
2025. augusztus 31.
Nyarunk legváltozatosabb és legélvezetesebb pár napját tölthettük Zamárdiban, az Api gólyatáborában.
2025. augusztus 11.
A disputakörös diákok közül mintegy 35-en vettek részt az idén Mezőtúron megrendezett ötnapos vitatáborban.
2025. augusztus 7.
A 2025/2026-os tanévben menzán ebédelők figyelmébe.
2025. június 20.
2025. május 31-től június 6-ig 45 diákunk vett részt 5 különböző évfolyamról (7-11. évfolyam) az ausztriai Salzkammergut régiójában megszervezett német nyelvi táborban. A tábor célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk diákjainknak arra, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassák a német nyelvet, valamint életszerű szituációk és anyanyelvi tanárok által megtartott tanórák révén fejlesszék nyelvtudásukat. A nyelvfejlesztés mellett szerettük volna, hogy kulturális tekintetben is élményeket szerezzenek diákjaink, így a programok megszervezésekor ezt a szempontot is figyelembe vettük.