Tízórai | Aktuális témák

Apáczais diák az első Magyar Templeton Programban

2016. március 16. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 21:25

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

A Magyar Templeton Program a világon egyedülálló, kísérleti tehetségazonosító és tehetséggazdagító program, amelynek célja, hogy megtalálja és 2016. márciusától egy éven át személyre szabott tehetséggondozó programban részesítse a beválogatott 200 Junior Templeton Fellow-t a 10-19 év közötti korosztályból.

A program résztvevői kivételes magyar kognitív tehetségek, olyan fiatalok, akiknek a gondolkodási és megismerési képességei átütőek. A Junior Templeton Fellow-nak a legkiválóbb és legsikeresebb magyar tudósok, üzletemberek és szakértők segítenek majd képzésekkel, mentorálással és számos más lehetőséggel, hogy kibontakoztathassák a bennük lévő tehetséget.

Tavaly ősszel kellett jelentkezni a programra, októbertől februárig több fordulós (írásbeli és szóbeli meghallgatást is magában foglaló) válogatás volt, végül március elejére megszületett a döntés, mely alapján Trenyik Luca 7.C osztályos tanuló 17.000 pályázóból beválogatásra került a Junior Templeton Fellow-k közé. Avatásuk 2016. március 12-én a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében került megrendezésre.

Luca lapja a program oldalán: http://templetonprogram.hu/fellowk/trenyik-luca


Apáczais diák az első Magyar Templeton Programban












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Eredmények az OKTV döntőiről

2025. május 20.

A 2024/2025. tanév Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőiben elért eredményeink.

Beszámoló a 44. Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjéről

2025. május 12.

2025. május 4-6. között rendezték meg két helyszínen a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjét. A 9. évfolyamos tanulók Gyöngyösön, míg a 10.-es versenyzők Pécsett mérhették össze tudásukat.

Beszámoló a XXVIII. Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjéről

2025. május 3.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiváló eredményekkel tértek haza az apáczais tanulók a Szilárd Leó versenyről.

Az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta

2025. április 30.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok osztályfőnöke, Sebőné Bagdi Ágnes tollából.

Elballagtak

2025. április 30.

Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Antal Zoltán, a B osztály Sebő Péter és Sebőné Bagdi Ágnes, a C osztály Vécsei Zoltán és a D osztály Tallósi-Kovács Vivien vezetésével.