2016. február 23-án délután a 2. emeleti folyosón fehér bottal közlekedő apáczaisokat láthattatok. Ők egy érzékenyítő foglalkozáson vettek részt. Stirling Andris (9.C) és Anna (12.B) édesanyja – aki a Vakok és Gyengénlátók Intézetében dolgozik – hét kollégájával és két diákjával jött el hozzánk, hogy az osztályom bepillantást nyerhessen a vak fiatalok életébe.
A program egy szülői életpálya bemutatásaként indult, de jóval több lett belőle. A fiatalok 5 csoportban 5 állomáshelyen különböző feladatokat kaptak és forgószínpadszerűen mindent kipróbálhattak. A tornateremben csörgőlabdázhattak, a folyosón közlekedtek, hétköznapi feladatokat gyakorolhattak „vakon” – pl. egy pohár víz kiöntése, gyertyagyújtás, körzőhasználat stb. Ezen kívül megismerkedtek a Braille-írással, számítógépes és egyéb játékokkal. Úgy érzem, a gyerekek egy nagy élménnyel lettek gazdagabbak! A vendégek visszajelzései alapján elmondhatom, hogy ők is nagyon jól érezték magukat iskolánkban, diákjainkkal. (Pintérné Czigler Éva, osztályfőnök)
Érzékenyítő foglalkozás a Vakok Intézetéből érkezett kollégákkal és diákokkal
Érzékenyítő foglalkozás a Vakok Intézetéből érkezett kollégákkal és diákokkal
„Nagyon jól éreztem magam a foglalkozáson. Sok minden számomra egészen új volt és egyben nagyon izgalmas. Jó volt megtapasztalni, hogy ők hogyan használnak számítógépet, vagy hogyan töltenek maguknak egy pohár vizet. Mind a koordinátorok, mind a vak fiúk nagyon segítőkészek voltak és örömmel válaszoltak kérdéseinkre is. Szerintem nagyon jó ötlet volt ez a program, nagyon örültem, hogy részt vehettem benne.” (Bőti Dalma)
Érzékenyítő foglalkozás a Vakok Intézetéből érkezett kollégákkal és diákokkal
Érzékenyítő foglalkozás a Vakok Intézetéből érkezett kollégákkal és diákokkal
„Nagyon tetszett a foglalkozás, szórakoztatóan mutatták be a vakságot (így sokkal emészthetőbb a téma), sok érdekes dolgot megtudtunk. Tetszett a csörgőlabda, illetve a gyertyagyújtás, mint lehetőség. Kiemelném még a vakon sétálást a folyosón (ehhez a részhez tudni kell, hogy én félek a sötétben), mert az döbbentett rá igazából, hogy nem épp valami játékos foglalkozáson vagyok és jó lenne párhuzamosan nézni a komoly felét is a dolognak. Továbbá kristálytisztán megfogalmazódott bennem, hogy én bizony nagyon nem szeretnék vak lenni. Mivel ez a második állomáson történt, a hátralévő időben gondolkozhattam azon, hogy mégis mi lenne, ha… Arra jutottam, hogy semmi meglepő. Megtanulnék úgy létezni – kezelném, mint bármi más változást az életemben.” (Bakó Anna)
Érzékenyítő foglalkozás a Vakok Intézetéből érkezett kollégákkal és diákokkal
