Tízórai | Aktuális témák

Szekeres Zoltán: Az Alpok világa

2006. április 28. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

A tavalyi Bella Italia című előadás után idén is nagyon vártam az Apáczai Napok programját, hogy megtudjam, lesz-e Szekeres tanár úrnak előadása. Örömmel állapítottam meg, hogy a keddi napon Az Alpok világa címmel nézhetjük meg a diavetítéssel, élményekkel és érdekességekkel színesített beszámolót. Merthogy mindezen tulajdonságokra számítani lehetett.

Az Alpokban tett képzeletbeli kirándulásunk során tanár úr kalauzolt bennünket a tőle megszokott jellegzetes fellépéssel. Gyönyörű tájakon ívelt át utunk, sok nevezetességgel ismerkedtünk meg, érdekes történeteket hallgathattunk meg, sőt, hasznos tanácsokat is kaptunk arra az esetre, ha arrafelé kirándulnánk.

A szűkös, egy órás időkorlát ellenére viszonylag sok helyet jártunk végig. Sajnos tanár úr összes diája nem férhetett bele az előre kiírt időintervallumba, ezért néhányan már nem láthatták az előadás utolsó részét. Sajnálhatják.

Nekem volt szerencsém végignézni és mosollyal az arcomon jöttem ki. Azt hiszem, ezek az előadások a következő évek Apáczai Napjainak üde színfoltjai lesznek.

Kovács Zsolt












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Német nyelvi tábor Salzkammergut vidékén – beszámoló

2025. június 20.

2025. május 31-től június 6-ig 45 diákunk vett részt 5 különböző évfolyamról (7-11. évfolyam) az ausztriai Salzkammergut régiójában megszervezett német nyelvi táborban. A tábor célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk diákjainknak arra, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassák a német nyelvet, valamint életszerű szituációk és anyanyelvi tanárok által megtartott tanórák révén fejlesszék nyelvtudásukat. A nyelvfejlesztés mellett szerettük volna, hogy kulturális tekintetben is élményeket szerezzenek diákjaink, így a programok megszervezésekor ezt a szempontot is figyelembe vettük.

Beszámoló a 2025. évi terepgyakorlatról

2025. június 24.

Az idei terepgyakorlat során a Tátra varázslatos világába nyertünk bepillantást. Szlovákia és Lengyelország határvidékén, a Tátrai és a Pieninek Nemzeti Parkok területén végeztünk terepi megfigyeléseket és vizsgálatokat. Szállásunk a festői Poronin településen, a barátságos Willa Anna Panzióban volt, a Zakopanéhoz közeli hegyek ölelésében.

Ausztriai német nyelvi tábor

2025. június 20.

A 2024/2025-ös tanévben először került megszervezésre egy kirándulás Ausztriába a németet tanuló diákok számára. A kiránduláson részt vett diákoknak nemcsak az osztrák városokban adatott lehetőségük a nyelv gyakorlására, hanem délutáni tanfolyam keretében is gyakorolhattak.

Pamela Anderson Band tanév after party

2025. június 12.

A Pamela Anderson Band 2025. június 11-i koncertje képekben.

Nemzeti Összetartozás Napja

2025. június 4.

A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.