Tízórai | Aktuális témák

Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

2015. december 11. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 29., 09:14

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

A karácsonyi rohanásban érdemes egy kis időt szánni a rettentően hangulatos karácsonyi vásárra a Vörösmarty téren. Néhány órás kikapcsolódást mindenki megérdemel.

Már a második gyertya ég az adventi koszorún, javában tart a karácsonyi sürgés-forgás, az idegeskedés, hogy nem lesz elég idő mindenre, mindenki kapkod az ajándékok után, fénysebességgel takarít otthon, és aggódik, hogy az anyósnak nem fog ízleni az új karácsonyi menüsor. Ráadásul, ha még suliba is járunk, mindezek mellé jöhet a tanulás, a nagy hajtás, mert januárban visszamenve az iskolába már félévzárás lesz, az egyetemistáknak meg persze a vizsgaidőszaknak most kell kezdődnie.

Ebben a nagy rohanásban nem árt azért egy nap szabadságot kivennünk, kifújni a levegőt, magunkra, a szeretteinkre és az ünnepre gondolni. Erre talán az egyik legjobb ötlet, hogy menjünk el a Vörösmarty térre a minden évben megrendezésre kerülő karácsonyi vásárra.

Én is pont így tettem idén is, mint eddig mindig, amióta az eszemet tudom. Egyszerűen odavagyok a karácsonyi fényekért, zenékért, illatokért, hangulatért, és ezen a kis téren mindezt megkapom egyszerre. Már miközben sétálok a Váci utcán, beszippant ez az érzés, és egyszerre minden gond elillan. A térre belépve megpillantjuk az óriási karácsonyfát, és már indulhat is a kikapcsolódás.

A kiváló kézműves termékek között mindenkinek találunk ajándékot, így egy gondot le is tudhatunk. Idén a személyes kedvenceim a kézzel készített szappanok, a kézzel festett füzetek, a csontból készült ékszerek, a „kovácsműhely” és a bőrdíszművesek.


Képgaléria

Természetesen a bóklászásban megéhezik az ember, de nem kell messze mennie, hiszen a vásár közepén mindenféle finomságokat ehetünk. Sokáig szemeztem az aszaltszilvás gulyáslevessel, a bárányszendviccsel sültpaprika-krémmel, a kacsazsírban pirított sütőtökkel csípős tökmaggal, de nem vagyok annyira kísérletezős típus, meg hát muszáj vigyázni az alakomra, ezért csak egy jól bevált kenyérlángost ettem, utána pedig két szem kézzel készített marcipános csoki bonbont. (Nem, az nem hizlal!)

Programból is bőven van választék, a színpadon különféle előadók fordulnak meg minden hétköznap 17-20 óráig, hétvégén pedig 16-20 óra között. Gyerekeknek bábelőadás van hétvégenként 11-16 óra között, illetve folyamatos kézműves foglalkozást is biztosítanak a szervezők.

Mivel karácsony a szeretet ünnepe, ne csak barátainkat, családtagjainkat ajándékozzuk meg, hanem gondoljunk egy percre a rászorultakra is, és ha adakozni szeretnénk, ezt is megtehetjük az egyik karitatív szervezetnél.

2016. január 6-ig (szerda) minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak a kézművesek, vendéglátósok, előadók. Minden információ – mint például a pontos nyitva tartás, programok listája – megtalálható az alábbi honlapon: http://www.programturizmus.hu/ajanlat-budapest-karacsony-vasar.html

Molnár Szabina












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Salga Imre méltatása Hubai Kata tollából

2025. március 13.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.

2025-ben is folytatódnak az ESERO Hungary programok

2025. január 21.

A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.

Célba jutott cipősdobozok

2024. december 21.

Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.

50. jubileumi Kárpát-medencei disputaverseny az Apáczaiban

2024. november 19.

Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.

Akkor és most – 1956 és 2024

2024. október 23.

Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.