Tízórai | Aktuális témák

Így avattuk a gólyákat!

2015. november 16. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 29., 09:11

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Szalai Rebeka rövid beszámolója a gólyahétről.

Iskolánk hagyományai közé tartozik a gólyaavató ünnepség, melyhez néhány éve gólyahét is társul. Mindenféle vicces, érdekes feladatot kellett megoldaniuk a hetedikeseknek és a kilencedikeseknek, akiket péntek este fel is avattak. Különböző furcsa eszközben kellett hozniuk a tanszereket, továbbá beöltözés, folyosódekorálás és éneklés is volt a héten.

Minden gólyaosztálynak kellett készítenie egy flashmob- és egy osztályvideót, melyek szerintem idén kifejezetten jól sikerültek. Elő kellett állni egy tánccal is: volt olyan osztály, amely segítség nélkül, maga találta ki a teljes koreográfiát. Szóval igazán lelkes gólyáink voltak, szívesen vettek részt a feladatokban, és szívesen énekeltek együtt az épp karaokézó tanárral és diákkal.

Az eredményhirdetésen kiderült, hogy a leglelkesebb „gólya” Basa István tanár úr lett, aki tényleg kitett magáért, és osztálya, a 7.C is. Az első helyezést ugyanakkor a 9.A nyerte el, akik a hét folyamán és az avatón is nagyon ügyesek, szorgosak voltak.


Így avattuk a gólyákat!
Fotó: https://www.facebook.com/idapaczai

Elmondható tehát, hogy az egész gólyahét jó hangulatban telt, és az is, hogy új osztályaink nem okoztak csalódást – vagy ha igen, akkor mindenképp pozitívat!

Fotókat és videókat az Iskolai Diákönkormányzat Facebook-oldalán találhattok, érdemes megnézni!

Szalai Rebeka

Kapcsolódó linkek

Az Iskolai Diákönkormányzat hivatalos Facebook-oldala












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Salga Imre méltatása Hubai Kata tollából

2025. március 13.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.

2025-ben is folytatódnak az ESERO Hungary programok

2025. január 21.

A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.

Célba jutott cipősdobozok

2024. december 21.

Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.

50. jubileumi Kárpát-medencei disputaverseny az Apáczaiban

2024. november 19.

Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.

Akkor és most – 1956 és 2024

2024. október 23.

Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.