|
|
2014. október 13. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
Mint ELTE-s gyakorlóiskolások, nekünk még több okunk volt ott lenni az ELTEfeszten és képviselni az iskolánkat. Természetesen az elsődleges ok, amiért elmentünk, az az érdeklődésünk a különböző karok és szakok iránt. Rövid beszámoló a 2014. október 10-i ELTEfesztről.
Reggel 9-től kezdődött a regisztráció, és 10-től pedig az előadások. Ebben az egy órában lehetőségünk volt megismerkedni az épülettel, kiválasztani, hogy milyen programokra szeretnénk elmenni. A Gömbaulában az összes kar felsorakozott, hoztak magukkal különböző prospektusokat, szórólapokat, tájékoztatókat és mód volt arra is, hogy a már oda járó hallgatóktól kérdezgessünk, tájékozódjunk. Mindenki kedves, segítőkész és felkészült volt. Egész nap jobbnál jobb programokon tudtunk részt venni a sportprogramtól elkezdve a különböző karok előadásain keresztül, a kvízjátékokig minden volt.
Engem a gyógypedagógiai előadások érdekeltek legjobban, mert nagyon gondolkozom rajta, hogy ide jelentkezzek. Kétségekkel és kérdésekkel érkeztem a nyílt napra, amire nyugodt szívvel azt mondhatom, hogy a fele eltűnt és rengeteg mindenre választ kaptam és abszolút pozitív kép született a fejemben erről a karról, képzésről, tanárokról és hallgatókról.
Kíváncsiságból beültem egy társadalomtudományi előadásra is, mert érdekes volt a címe és a témája. És végül, meglepetésemre, az előadásból egy konzultáció, közös gondolkodás, kötetlen beszélgetés alakult ki a holokauszttal kapcsolatban, ami nekem nagyon tetszett.
Sok apáczais diákkal találkoztam a nap folyamán. Volt, aki a pszichológia szak iránt érdeklődött, volt, akit a bölcsészkar érdekelt, és olyan is volt, aki a TTK-ról szeretett volna többet megtudni, megint mások pedig a jogi kar miatt látogattak el a nyílt napra. Ez is bizonyítja, hogy különböző beállítottságú emberek találhatnak maguknak megfelelő képzést az ELTE-n.
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.
2025. január 21.
A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.
2024. december 21.
Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.
2024. november 19.
Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.
2024. október 23.
Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.