A tél a hideggel és a sötéttel magával hozta (és hozza) a lustaságot és az unalmat, ezért gondolták, hogy az ember a megtartás helyett a gyilkolást választja, elpusztítja az újulásra várót. A megmozdulást ösztönözve alakultak ki a különböző hagyományok, pl. zajos nyájfordítás, háromkirály-járás, köszöntők stb.
Szilveszter (december 31.)
A Szilveszter latin eredetű név, jelentése: erdei, erdő mellett lakó férfi. A vidám éjszakázás és mulatás a rómaiak december 27-ei Saturnalia ünnepéből alakult ki. (Ez Saturnus isten mitikus uralkodásának emlékére tartott rendezvény volt. Az aranykor hagyományához híven a rabszolgák együtt ettek uraikkal, és ajándékot kaptak tőlük. Az állami és magánügyek szüneteltek.)
Vidéken érdekes szokás volt az óévtemetés, mely egy igazi temetéshez hasonlóan zajlott. A templomokban harangoztak, zsoltárokat énekeltek, és a papok beszédeket mondtak. A szilveszteri időjárásból több dolgot megjósoltak, pl. az északi szél hideg, a déli meleg telet hoz.
A mai hangos és vidám évbúcsúztatón a trombiták és petárdák használata ősi gonoszűző és bőségvarázsló eljárások emlékeit őrzi.
Újév (január 1.)
Ez a polgári év kezdőnapja, mely a Gergely-naptár keletkezése (1582) óta vált általánossá. Már a pogány Rómában is kicsapongásokkal ünnepelték, és sok népszokás, hiedelem fűződik hozzá.
Gonoszjáró napnak számított, mint ahogy az összes negyedévkezdő nap. A pásztorok, sihederek különböző eszközökkel zajt csaptak, énekeltek és végigjárták az ismerősöket, hogy evés-ivás közben elmondhassák jókívánságaikat.
Szokás volt még a kezdetvarázslás és kezdetjóslás. Ezek azt állították, hogy amit először teszünk, azt folytatjuk egész évben, ezért nem volt szabad semmit kidobni vagy eladni és bontómunkát végezni. Elterjedt még több jósló és szerencsevarázsló játék, pl. ólomöntés, disznórúgás, szöszrázás stb.
Vízkereszt (január 6.)
A karácsonyi ünnepek zárása és a farsang kezdete. A VI. századig ezen a napon ünnepelték Jézus születésnapját és az újévet, de az egyház Krisztus születésének időpontját december 25-ére, a „Legyőzhetetlen Nap” ünnepére, a pogány Mithras napisten születésnapjára tette át.
Latinul Epiphania Domini (az Úr megjelenése), korábban magyarul Szentkereszt, és angolul pedig Twelfthday (tizenkettedik nap) az elnevezése, mivel a „karácsonyi tizenketted” (tizenkét napos ünnep) zárónapja. A pogány görögöknél az istenség megjelenését és ennek évenkénti megünneplését tartották ekkor, ezért használják a görög Epiphaniát, mely szó szerint megnyilvánulást jelent.
A mai egyház a napkeleti bölcsek látogatását, Jézus megkeresztelkedését és az első csodáját (a víz borrá változtatása a kánaáni menyegzőn) ünneplik.
A katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, keresztelt (vízkereszt), ez a szenteltvíz, melyből a hívek haza is vittek. Ezt használták fel a gonosz szellemek ellen: kortyoltak belőle, öntöttek a kutakba, meghintették vele az ólakat, és a legfontosabb, hogy a házak falait is. Ez volt a házszentelés, ami már csak a három királyokhoz kapcsolódott. Az ajtókra írták a neveik kezdőbetűit (G + M + B) az esedékes évszámmal együtt, és csillagénekeket énekeltek. A házról házra járó papok alamizsnát gyűjtöttek. Néhol a szenteltvízbe szentelt sót is kevertek, mivel az tartósítószer, ezért úgy gondolták, hogy távol tartja a rontásokat. Szokás volt a folyók megkeresztelése is. A folyó partjáról egy keresztet dobtak a vízbe, melyet az edzett férfiak hoztak ki.
A szenteltvíz végigkísérte az embert a születésétől a haláláig: locsoltak belőle a bölcsőre, a mennyasszonyi koszorúra és a halotti koporsóra is.
Folyt. köv.
Kapcsolódó cikkek
