Tízórai | Aktuális témák

Projektelőadás: Biológia 3.

2014. március 17. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Az Apáczai Napok első napján Gonda Eszter és Ruff Zsófia a drokról, Borissza Johanna, valamint Németh Orsolya pedig az immunrendszerről tartottak teltházas előadást.

Az első előadás célja nem a drogoktól való elrettentés volt, hanem azok és hatásuk bemutatása. Kis történelmi bevezetővel indult, hogy mégis honnan indulhatott ez a hagyomány. Az eredetileg népi gyógyászatban használt gyógynövények „szakértői”, sámánok, füves asszonyok alkalmazhattak először drogokat, de istenidéző szertartásokon is használatos volt.

Érdekességként például, hogy az EU-ban az alkohol nagyobb probléma, mint a drogok, vagy, hogy Shakespeare is említ varázsitalokat és azok pontos hatását irományában, valószínűleg ki is próbálta.

Majd következtek az egyes szerek részletesebb bemutatásai filmekből vett részletekkel egyetemben és ha nem is elrettentés volt az előadás célja, pár képet azért láthattunk például heroinfüggőkről.

Az előadók közvélemény-kutatást is végeztek ahol a megkérdezettek nagyobb része nem és nem is szeretné kipróbálni a drogokat, aki pedig próbálta annak társasági életét pozitívan, azonban tanulmányait negatívan befolyásolta a droghasználat.


Projektelőadás: Biológia 3.

Következett az immunrendszer. Sokszor látunk a reklámokban csodatévő szereket, de ezeknek ne mindig dőljünk be. Születésünktől fogva már védve vagyunk valamilyen szinten bőrön, szemen, szájon, gyomron és a légutakon keresztül, majd ahogy fejlődünk további immunitást is szerzünk, amely antitestestes védelme hatékonyabb ám időigényes. Fontos, hogy figyeljünk és segítsük immunrendszerünket, saját egészségünket odafigyelve a táplálkozásra, terápiákkal, gyógyhatású készítményekkel és sporttal. Romboljuk immunrendszerünket egészségtelen táplálkozással, stresszel, UV-sugárzással és dohányzással.

Az előadók itt is készítettek közvélemény kutatást melyből kiderült, hogy az emberek viszonylag figyelnek immunrendszerükre; stresszes az életük, és sokat kávéznak.


Projektelőadás: Biológia 3.

Köszönjük szépen a felkészült előadóknak az élvezhető, tanulságos és hasznos előadásaikat!

Palotai Bálint












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Eredmények az OKTV döntőiről

2025. május 20.

A 2024/2025. tanév Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőiben elért eredményeink.

Beszámoló a 44. Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjéről

2025. május 12.

2025. május 4-6. között rendezték meg két helyszínen a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjét. A 9. évfolyamos tanulók Gyöngyösön, míg a 10.-es versenyzők Pécsett mérhették össze tudásukat.

Beszámoló a XXVIII. Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjéről

2025. május 3.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiváló eredményekkel tértek haza az apáczais tanulók a Szilárd Leó versenyről.

Az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta

2025. április 30.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok osztályfőnöke, Sebőné Bagdi Ágnes tollából.

Elballagtak

2025. április 30.

Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Antal Zoltán, a B osztály Sebő Péter és Sebőné Bagdi Ágnes, a C osztály Vécsei Zoltán és a D osztály Tallósi-Kovács Vivien vezetésével.