|
|
2014. március 17. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
Rövid beszámoló Kárász Milán (11.A) Népek és kultúrák az Orosz Birodalomban című és Balázs Gergő (10.A) Egy rejtélyes nemzetség története című előadásairól.
Miután mindenki sikeresen megtalálta a 12.D termét, ahová elég nehezen fértünk be, egy rövid névsorolvasás után megkezdődtek az előadások.
Az első az orosz kultúráról szólt az Orosz Birodalomban. Megismerkedhettünk az orosz konyhával, népszokásokkal, ünnepekkel, és két népcsoporttal: a lettekkel és a kirgizekkel. Sajnos a számítógéppel volt valami probléma, ezért a prezentáció csak az elején működött rendesen és ez mindenkit megzavart. Ennek ellenére nagyon jó, élvezhető előadás volt.
A második a zsámbéki romtemplom építőivel, a Smaragd nemzetséggel foglalkozott. Itt már egyáltalán nem voltak kivetített képek (a gép használhatatlan volt), de annál több név, hely és évszám merült fel. Nagyon jó volt, hogy jobban lehetett hallani az előzőnél, és az is tetszett, hogy ezen az előadáson meg lettek említve a források.
Én azt gondolom, hogy mindkét előadás szuper volt és megérte ezt választani.
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.
2025. január 21.
A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.
2024. december 21.
Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.
2024. november 19.
Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.
2024. október 23.
Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.