|
|
2014. március 14. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
Az idei Apáczai napok csütörtökjén mint az már szokás a diákok mutatták be a projektjeiket.
Én Balczó Máté, Berta Botond, Nguyen Róbert Minhlong 10.C-s diákok előadására mentem, aminek a címe Darwin nyomában volt. Érdeklődéssel ültem be a terembe, és végül nem is csalódtam, mert egy nagyszerű előadás volt.
Három különböző irányból mutatták be Darwint. Az első Darwin világkörüli hajóútjáról szólt, hogy milyen felfedezéseket és megfigyeléseket tett ezalatt. A második részben a Fajok eredete című, leghíresebb könyvét mutatták be, a harmadik egység a szelekció nevet viselte, ebbe beletartozott az összes szelekció példákkal szemléltetve.
Projektelőadás: Darwin nyomában
Látszott, hogy az előadók tudják, miről beszélnek, rendkívül felkészültek voltak és nagyon informáltak a témában. Figyeltek a hallgatóságra és az előadási módjuk is jó volt: tiszta, érdekes és követhető.
Projektelőadás: Darwin nyomában
Az egyetlen negatívum a hosszúsága volt, mert a végét fel kellett gyorsítani és kihagyni belőle néhány részt időhiány miatt, pedig én még szívesen végig hallgattam volna rendesen.
Projektelőadás: Darwin nyomában
2025. május 12.
2025. május 4-6. között rendezték meg két helyszínen a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjét. A 9. évfolyamos tanulók Gyöngyösön, míg a 10.-es versenyzők Pécsett mérhették össze tudásukat.
2025. május 3.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiváló eredményekkel tértek haza az apáczais tanulók a Szilárd Leó versenyről.
2025. április 30.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok osztályfőnöke, Sebőné Bagdi Ágnes tollából.
2025. április 30.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Antal Zoltán, a B osztály Sebő Péter és Sebőné Bagdi Ágnes, a C osztály Vécsei Zoltán és a D osztály Tallósi-Kovács Vivien vezetésével.
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.