Tízórai | Aktuális témák

IV. Tanévzáró Udvarbál – Tablóséta

2013. június 14. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Rövid beszámoló a programról.

Az idei, immár negyedik alkalommal megrendezett Apáczais Udvarbálon először a Szabolcsi tanár úr által tartott tablósétán vettem részt. Három órakor kezdődött, és egy órán át tartott, amit szinte észre sem lehetett venni, olyan gyorsan eltelt az idő. A színházterem előtt gyülekeztek a résztvevő diákok, valamint képviselték magukat az apáczais öregdiákok is, majd idő közben még többen csatlakoztak csapatunkhoz. A színházterem melletti tablókkal kezdtük, melyek a 60-as évekből származtak. Végigsétáltunk a második emeleti folyosón, melynek végén megtekinthettük annak az osztálynak a tablóját, ahol a tanár úr gyakorló tanárként tanított. Ezután iskolánk legrégebbi tablójához vonultunk.

A program folyamán rengeteg érdekes és humoros történetet és beszámolót hallhattunk a volt, illetve mostani igazgatókról/tanárokról, melyek közül néhányat az öregdiákok egészítettek ki saját élményeikkel.

Az előadás végeztével egy rövid iskolatörténetet is hallhatunk többek között arról, miként kapta iskolánk az Apáczai nevet, majd az egy órás – talán jövőre valamelyest hosszabb – előadást a jelenlévők nagy tapssal köszönték meg. Összesítve egy rendkívül szórakoztató programon vehettünk részt, megérte elmenni! Még egyszer köszönjük Szabolcsi János tanár úrnak!

Ballai Viola












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Beszámoló a 44. Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjéről

2025. május 12.

2025. május 4-6. között rendezték meg két helyszínen a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjét. A 9. évfolyamos tanulók Gyöngyösön, míg a 10.-es versenyzők Pécsett mérhették össze tudásukat.

Beszámoló a XXVIII. Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjéről

2025. május 3.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiváló eredményekkel tértek haza az apáczais tanulók a Szilárd Leó versenyről.

Az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta

2025. április 30.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok osztályfőnöke, Sebőné Bagdi Ágnes tollából.

Elballagtak

2025. április 30.

Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Antal Zoltán, a B osztály Sebő Péter és Sebőné Bagdi Ágnes, a C osztály Vécsei Zoltán és a D osztály Tallósi-Kovács Vivien vezetésével.

Salga Imre méltatása Hubai Kata tollából

2025. március 13.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.