|
|
2013. április 17. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
Idén az Apáczai Napok számos előadás mellett sportprogramokban is bővelkedett.
Szerda délelőttre a 7-8. osztályosok számára hirdettünk csapatversenyeket, ahol a lelkes jelentkezők véletlenszerűen három csapatba osztva mérhették össze ügyességüket, gyorsaságukat, erejüket és taktikai tudásukat. A közös játékos bemelegítést sor- és váltóversenyek követték, majd kötélhúzásra, végül pedig partizán kidobóra és zsinórlabdázásra került sor. Mivel a feladatok sokszor elég összetettek voltak, a csapatok szinte végig fej-fej mellett haladtak. Végül a győztes csapat csak 2 ponttal kerekedett felül a 2. helyen holtversenyben végzett másik két csapaton.
Ezzel párhuzamosan a konditeremben TRX bemutató zajlott. Ide elsősorban a testépítés iránt érdeklődő, jobbára 11-12. évfolyamos fiúk jelentkeztek. Ez az edzésmódszer egyre inkább kezd elterjedté válni, mivel az ízületeket kímélve, saját testsúllyal igen hatékonyan lehet megdolgoztatni az egész testet tokától-bokáig. Az előadás főként gyakorlati jellegű volt, alkalmat adott a diákoknak arra, hogy kipróbálhassák a TRX-et és kérdéseikkel bizalommal fordulhattak Kovács Tamás kajak-kenu szakedzőhöz, akivel egyébként a sárkányhajózni vágyók korábban már találkozhattak.
Kora délután a sportprogramok a tanár-diák mérkőzésekkel folytatódtak. Erre az eseményre pillantatokalatt megtelt a tornaterem. A nézők között üdvözölhettük Dr. Pfeiffer Ádám tanár urat, iskolánk egykori igazgatóját, aki köztudottan nagy sportrajongó és a mai napig figyelemmel kíséri iskolánk sportéletét. A második félév során megrendezett kosárlabda, röplabda, labdarúgás házi bajnokság nyertes csapatai állhattak ki a tanárok ellen. Ezeken a bajnokságokon, a korábban már több ízben a Legsportosabb osztály díjat nyert 12.A vitte a prímet. Ők küzdhettek meg mind kosárlabdázásban, mind röplabdázásban az eddigi évekhez képest rekordlétszámmal felálló tanári csapat ellen. Labdarúgásban a 12.D osztály jeleskedett, akik komoly csatát vívtak a 4 fős tanári gárdával. Összesítésben az idén a tanárok szerepeltek jobban, kosárlabdában és fociban legyőzték riválisaikat, röplabdában viszont az idén alul maradtak.
A mérkőzések között került sor egy, a szívemhez igen közel álló eseményre, a Tornagálára. Már jó ideje tervezgettük, hogy be kellene mutatnunk, nem csak a labdajátékokban, atlétikában, úszásban stb. vannak rendkívül tehetséges diákjaink, hanem a tornaszőnyegen és a svédszekrényen is képesek csodákat művelni. Úgy vélem, ez sikerült is. Az előadás értékét számottevően növelte, hogy a 16 fős tornász csapatból (Lázár Gabriella, Antal Mátyás, Domokos Ákos, Hajdú Máté, Borissza Johanna, Juhász Tímea, Demján Dorottya, Molnár Katalin, Kopitkó Tünde, Nagy Dorottya, Bilkei Fanni, Csik Fanni, Berdó Emma, Dikker Vanda, Koppány Barbara, Kovács Klaudia) csak néhányan rendelkeztek igazi tornászos múlttal, a többiek a testnevelés órákon, a délutáni próbákon, esetenként önszorgalomból sajátítottak el számos elemet, amit aztán megkoreografálva adtak elő. Terveink között szerepel, hogy a júniusi udvarbálon/utcabálon ismét megmutassa ez remek társaság, mire képes még, de erről majd később
Összességében azt mondhatom, az Apáczai Napok keretén belül meghirdetett sportprogramok igen népszerűek voltak. Jó ötletnek tartom és maximálisan támogatom, hogy a 7-8. osztályos diákok számára a jövőben is lehetőséget biztosítsunk a testmozgásra az Apáczai Napokon is.
Kapcsolódó cikkek
2025. május 12.
2025. május 4-6. között rendezték meg két helyszínen a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjét. A 9. évfolyamos tanulók Gyöngyösön, míg a 10.-es versenyzők Pécsett mérhették össze tudásukat.
2025. május 3.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiváló eredményekkel tértek haza az apáczais tanulók a Szilárd Leó versenyről.
2025. április 30.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok osztályfőnöke, Sebőné Bagdi Ágnes tollából.
2025. április 30.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Antal Zoltán, a B osztály Sebő Péter és Sebőné Bagdi Ágnes, a C osztály Vécsei Zoltán és a D osztály Tallósi-Kovács Vivien vezetésével.
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.