×
Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!
Közeleg a karácsony. Épp ezért úgy gondoltuk, közzéteszünk egy kedves mesét.
Volt egyszer egy suszter, értette a mesterségét, szorgalmasan dolgozott. Hogy, hogy nem, a végén mégis úgy tönkrement,
hogy nem maradt egyebe, mint egyetlen pár cipőre való bőre.
Abból este kiszabta a cipőt, hogy majd másnap elkészíti; tiszta volt a lelkiismerete, nem sokat emésztette magát a jövendőn, gondolta, majd lesz valahogy,
tisztességes ember csak nem pusztul éhen;
lefeküdt, és békességgel elaludt.
Másnap jó korán fölkelt, és neki akart ülni a munkájának; hát ott áll: készen az asztalán a pár cipő.
A suszter ámult-bámult, nem tudta, mit szóljon a dologhoz. Kezébe vette a cipőt, alaposan végignézte, minden varrást, minden szögelést apróra megszemlélt;
nem volt azon semmi hiba, nincs a: a mestermunka, amelyik különb lehetett volna.
Hamarosan vevő is jött. Nagyon megtetszett neki a cipő. Fölpróbálta: éppen ráillett a lábára.
–Mintha csak nekem készítették volna! – mondta örvendezve, és mert úgy találta, a suszter keveset kér érte, valamivel többet adott az áránál.
Pontosan annyit, hogy éppen két párra való bőr tellett ki belőle. A suszter este ezeket is szépen kiszabta.
–A többi munkát majd megcsinálom holnap reggel – gondolta –, ráérek a dolgomtól.
De mire másnap fölkelt, készen állt két pár cipő, neki a kisujját sem kellett megmozdítania.
Vevő is akadt mind a kettőre, jól megfizettek értük, s a suszter, a pénzen most már négy párra való bőrt vásárolhatott.
Harmadnap reggel azt a négy pár cipőt is készen találta. S így ment ez tovább napról napra, hétről hétre.
Amit este kiszabott, az reggelre elkészült. A cipész hamarosan tisztes jövedelemre tett szert, és megint jómódú ember lett belőle.
Karácsony táján egy este szokása szerint ismét kiszabta a másnapi cipőkhöz a bőrt, aztán, mielőtt lefeküdtek, azt mondta a feleségének:
–Hallod-e, lelkem, mi lenne ha ma éjszaka fönnmaradnánk, és meglesnénk, ki az, aki ilyen szorgalmasan segít nekünk a műhelyünkben?
Az asszony ráállt a dologra, hiszen maga is sokat töprengett már rajta, csak hát nem mert előhozakodni vele az urának.
Mécsest gyújtott, és föltette a szekrény tetejére, aztán elbújtak a sarokban. Onnét figyelték, hogy lesz, mi lesz.
Mikor a toronyban éjfélt ütött az óra, egyszer csak valami kaparászást, topogást, izgést-mozgást hallottak;
az ajtó egyarasznyira kinyílt, és két kedves kis manó surrant a szobába.
Se szó, se beszéd, odaültek a suszter asztalkájához, fogták a kiszabott bőröket, és munkához láttak.
Olyan fürgén, olyan ügyesen dolgoztak, parányi kis ujjukkal olyan szaporán varrtak, tűztek, hogy a suszter azt sem tudta, hová legyen ámulatában.
A manók addig egy szempillantásra sem hagyták abba a munkát, míg a cipők el nem készültek, és fényesre pucolva ott nem sorakoztak az asztalka mellett.
Akkor egyet füttyentettek, s illa berek – eltűntek.
Másnap reggel azt mondta a suszterné asszony:
–Meg kell hálálnunk ezeknek a manóknak, hogy jómódba juttattak minket.
Pucéron szaladgálnak az istenadták, még jó, hogy meg nem fagynak! Tudod, mit?
Varrok nekik ingecskét, kabátkát, mellényt, nadrágot, kötök nekik harisnyát is, te meg csinálj mindegyiknek egy pár szép kis cipőt.
Egész nap ezen dolgoztak; az asszony kezében szaporán járt a kötőtű, csattogott az olló, készültek a kis ruhák, az ember meg a székén kuporgott,
és kalapált, szögelt, forgatta a kaptafát,
míg a kis cipőket meg nem csinálta. Este aztán a kiszabott bőr helyett az ajándékokat rakták oda az asztalra;
szépen elrendeztek mindent, elbújtak a sarokban, és kíváncsian lesték, mit szólnak majd a manók.
Azok szokás szerint pontban éjfélkor meg is jelentek, és tüstént dologhoz akartak látni. Hanem ahogy az asztalra esett a pillantásuk,
lecsapták a szerszámaikat és azt sem tudták, mihez kapjanak, mit simogassanak, minek örvendezzenek.
Egykettőre bebújtak a kis ruhákba, felhúzták a kis cipőt, füttyentgettek, rikkantgattak, egyszerre csak cincogva nótázni kezdtek.
–Ugye, milyen csinos fiúk vagyunk?
„Többet bizony nem is suszterkodunk!”– énekelték; körültáncolták az asztalt, szökdécseltek, ugrándoztak,
végül aztán kiperdültek a szobából.
Nem is jöttek vissza soha többet.
A suszternak pedig élete végéig jól ment a sora, mindig volt munkája, és minden sikerült neki, amihez csak hozzákezdett.
Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.
Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.
Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.
Raszler György tanár úr a német-magyar művészeti projekt kiállításmegnyitójára írt szövegét alább olvashatjuk.
Múlt héten lezajlott egy cserediák program, melynek keretében 15 német diák utazott országunkba, Rimbach városából. A németek tanára (Gabriel Grüss) által nyert EU-s pályázatnak köszönhetően 1 hetet töltöttek itt és alkottak közösen az apáczais tanulókkal. Az átaluk készített művek a 3. emeleten kerültek kiállításra, Közös európai értékeink címmel.