A hétvége után páran udvariasságból, mert hát mi másból merészelne ilyet az ember, megkérdezték tőlem, hogy milyen volt a szalagavató? Én lepődtem meg a legjobban a válaszon: nagyon jól éreztem magam! Azért mondom, hogy meglepődtem, mert ez egy kötelező esemény, tanár-diák-szülő triumvirátusa, ami egyébként még egy, nem éppen kellemes esetben szokott lenni: fegyelmi! De tényleg, miért volt jó?
Először is azért, mert nagyon színvonalasak voltak a táncok! Egyetlen összehasonlítási alapom a saját szalagavatóm 10 évvel ezelőttről, ami olyannyira nem hagyott mély nyomot bennem, hogy csupán képekre emlékszem. Ráadásul épp nagyon szerelmes voltam. Itt nem volt ugyan olyan sok tánc, de azok viszont profik voltak! Egyszerre komolyak és humorosak, vadak és bájosak, és általában roppant ötletesek. A-tól D-ig nem szeretnék, és igazából nem is tudok kedvencet kiemelni – talán a B osztály, de csak mert én is humános voltam.
Szalagavató öregdiák-tanár szemmel
Másodszor is azért, mert egy apróságon kívül, fennakadás nélkül zajlott le az egész esemény. Ennek roppant egyszerű oka van: Pálréti Orsolya tanárnő. Az a lelkiismeretesség, profizmus, alaposság és fegyelmezettség, ami az egész szervezést, majd a készterméket jellemezte, sajnos nagyon kevésszer tapasztalható meg kis hazánkban. Elégedetlen hangokat persze lehetett hallani, morgást, amiért nem lehet a lépcsőre ülni, vagy bizonyos helyekre állni, de ez sajnos a szigorú törvényi szabályozások eredménye. A tanári tánc közbeni önfeledt nevetés könnyedén elnyomta ezeket a károgó zörejeket.
Szalagavató öregdiák-tanár szemmel
Végül pedig azért, mert már megint szembesültem azzal, hogy apáczaisnak lenni jó. Legyen az tanár, diák, szülő vagy öregdiák, valami hely szelleme okán egyszerűen behúz és nem enged el. Végignézeti veled az egészet, közben élvezed, izgulsz a saját akciód előtt, de aztán a végén állítólag még az is jól sikerül. És egy hosszú, fárasztó hét után a kollégákkal együtt zárjátok a hetet, és még az is jól esik. Talán ezek a pluszok kellenek a motiváció és a töltöttség fenntartásához? Hogy az ember ilyen bizonytalan politikai és társadalmi közegben mégis megpróbáljon konzekvens, minőségi munkát végezni? Azt gondolom, hogy igen. Köszi, Orsi!
