Örömmel tudatom azokkal a tanárokkal és diákokkal, akik esetleg még nem értesültek róla, hogy iskolánk egyik tanára, dr. Siposs András tanár úr (barátainak Sipi) sikerrel mérettetett meg a Maradj talpon! című vetélkedőben az m1 Televízió műsorán. Ahogy azt már a címben is jóelőre elárultam, a tanár úr – bár nem a 25 milliós fődíjjal, de – tekintélyes összeggel, vígan, a saját lábán távozott a játék színteréről, példásan elkerülve a lezuhanást. Ez a történet mindenképp megért egy interjút. Így kezdődött:
–Miért nevezett?
–Mert érdekelt ez a dolog. Az ember otthon a fotelban ülve mindent tud, aztán azt mondja, hogy akkor megpróbáljuk, hogy hogyan megy ez tényleg.
Én már voltam korábbi játékban is, például a Vágónál a „Milliomos”-ban, valamikor tízen évvel ezelőtt, úgyhogy ezért ez nem áll tőlem egészen távol.
–És az hogy sikerült?
–Hát ott is sikerült egy kisebb összeget – ott szó szerint egy kisebb összeget – nyernem. Nem tudom, még emlékeztek-e, ott mi a felépítés,
de a másfél milliós kérdés tövéből sikerült visszaesni a százezres nyereményre, ami bruttó, úgyhogy az annak idején ért hatvannégyezret.
Hogy ez a mostani nyeremény mennyit ér, azt nem tudom, mert még egy fillért nem láttam belőle.
–Játék előtt milyen instrukciókat kapott?
[kis csend]
Már ha kapott – ez engem mindig nagyon érdekelt.
–Nem sok mindent mondanak el. Alapvetően biztos van valami jól kitalált szerkesztői koncepció, de abba igyekeznek nem beavatni a játékost.
Például az alapvető kérdés, hogy min múlik, hogy az ember körbe van-e vagy középen, azt én finoman megkérdeztem, és arra a szerkesztőcsaj azt mondta:
„Na meg még ezt nem fogom megmondani”. Jó, persze, vannak bizonyos gyakorlások, van egy-két gyakorló jellegű kérdés, ott a várakozás közben,
de olyan rettenetes sok instrukcióval nem vagyunk ellátva.
Sipi talpon maradt!
–A tanár úr izgult?
–Mindenki izgul. Ennek a vetélkedőnek nem abban rejlik a legfőbb nehézsége, hogy miket kérdeznek – mert őszintén szólva
itt könnyebb dolgokat kérdeznek, mint mondjuk a Vágó-féle „Milliomos”-ban.
–Vagy mint egy fizika dolgozatban…
–Vagy mint egy fizika dolgozatban, hát ezt nem tudom, ez lehet. Ennek az igazi tétje az, hogy az ember mennyire tudja kezelni pszichológiailag
azt a helyzetet, hogy ott állsz, hogy középen, hogy közönség, hogy fények, hogy kamera… és ketyeg a füledben az óra.
Ez a legizgalmasabb. Tehát hallod ott is, hogy megy az óra és látod a képernyőn, hogy fogy az idő…
Igen, én azt gondolom, hogy a közönség, a fények meg a kamera engem kevésbé zavart, de itt most nem arról van szó,
hogy leülünk gondolkodni – a Vágóban akármennyi időd volt gondolkodni,
hogy na, most melyik lehet a válasz –, mert itt erre nincsen lehetőség.
Itt eszedbe jut, vagy nem jut eszedbe. És rengeteg olyan dolog van, az összes adáson látszik, biztos, hogy az ürge tudja, de
akkor, ott nem ugrik be. Ez egy másik helyzet. Az agynak egy más területét mozgatja, azt gondolom, mint a többi hagyományos vetélkedő,
mert itt időre kell válaszolni.
–Melyik kérdéseket találta könnyebbnek, vagy nehezebbnek? Már hogyha lehet ilyenekről beszélni.
–Fene tudja. Nem tudom. Melyik szigeten élt Paul Gauguin, na jó, hát Tahitin, ezt úgy gondolom, egyrészt mindenki tudja, másrészt meg…
énbennem a déltengeri szigetvilág iránt van amúgy is egy különleges vonzalom… Mi volt még…? Mi a hangák másik neve?
Azt se tudtam, mi fán teremnek a hangák. Aztán kiderült, hogy valami virágok, és Erika a másik nevük. Nehéz, nehéz dolog…
Azt például biztos, hogy sose tudtam. Érdekes, hogy nemcsak az van, eszedbe jut-e, amit tudsz, hanem hogy valahogyan kitalálod-e azt,
amit egyébként nem tudsz. Hány év telt el Szentgyörgyi meg Kertész Imre Nobel-díja között? Hát a franc tudja. Ki az, aki ilyesmiket fejben tart,
hogy melyik, mikor kapott, meg mennyi a köztük lévő idő. Az tipikusan olyan, hogy elkezded sorolni a számokat, aztán vagy elérsz odáig, vagy nem.
Én nem értem el odáig, úgyhogy ott lement egy passz buta kérdésre, de hát mindegy.
–Az Apáczai mennyiben segített, hogy ilyen sikeresen teljesítette ezt a vetélkedőt?
–Az Apáczai abban az értelemben segített – én, ugye, ide is jártam, mint tudjuk –, hogy az ember képzettségét
a tanulmányai vagy előélete biztosan befolyásolják.
(Szerkesztői megjegyzés: a technika ördöge közbe lépett,
így itt egy – esetleg kettő – mondat sajnálatos módon elveszett. Konklúzió: az okostelefon nem is olyan okos…)
Sipi talpon maradt!
–Milyen érzés volt nyerni és nem leesni?
–Nyerni és nem leesni jó érzés volt, természetesen. Én naív módon a fődíjat céloztam, de azt gondolom, nem véletlen, hogy még nem nyerte meg senki,
az valószínűleg elérhetetlen. Ezt se mondták, de az a gyanúm, hogy van egy szerkesztői hozzáállás, előbb-utóbb olyan kérdéseket teszünk fél,
amit úgyse… bár kétségtelen, egy embert már láttam, aki a tizedik párbajig eljutott, de aztán a tizediknél megverték.
Az aztán különösen bosszantó lehet, olyankor elmenni nulla forinttal, vagy hát leesni, ha úgy tetszik.
Ilyen értelemben persze feltétlenül jó volt.
–Mire fogja költeni a nyereményt?
–Ebben az ügyben esetleg a feleségemhez átirányítanálak. Azt gondolom, hogy ő ezt igen gyorsan be fogja osztani és el fogja költeni.
Nézd, van 3 gyerek, lakás, 14 éves autó – föl fogjuk élni. Nem fogunk éhen halni tőle még másfél évig körülbelül.
–Nem terveznek nyaralást Hawaiion, vagy ilyesmi?
–Nyaralás Hawaiion, az nem szerepel.
–Esetleg a diákoknak egy hónapig nem kell fizika dolgozatot írni?
–Hmmm, ettől? Most miért?
–Tanár úr örül, örüljenek a diákok is…
–Hmmm…
(Szerkesztői megjegyzés: kedves diáktársak, én megpróbáltam.)
Kapcsolódó linkek
A 2011. december 8-i adás a Magyar Televízió videotárában
A Maradj talpon! Facebook-oldala
