|
|
2011. október 27. | utolsó módosítás: 2020. október 5., 13:59
A mai fiataloknak valószínűleg az amerikai ünnep és az ehhez kapcsolódó rengeteg horrorfilm jut eszébe először a szó hallatán. Ám akármilyen meglepő, a halloween gyökerei a régmúlt kelta korokra nyúlnak vissza. Az angolszász országokban elsőként meghonosult, ám már az egész világban így hazánkban is népszerűnek számító ünnepről van szó.
Az ünnep a Brit-szigetek területéről és a mai Franciaország északi részén élő keltáktól ered, akik november elsején ünnepelték az újévet. Az újév előestéjén, vagyis október 31-én a napisten a halál és sötétség fogságába került, a halottak lelkei pedig ezen az éjjel vándoroltak a holtak birodalmába. A druidák szent helyeiken gyülekezve áldozatokat mutattak be az isteneknek, és különféle szertartásokkal próbálták távol tartani a szellemeket, megkönnyítve vándorlásukat. Miután kialudt a tűz, az ünneplők hazatértek, a parázsból pedig egy-egy darabot otthonaikba vittek, ahol ismét tüzet gyújtottak és egész éjszaka virrasztottak. (Ezt az ünnepet Samhainnak hívják.) A kelták mellett római hatások is formálták a halloweent. A fák és a gyümölcsök istennőjének, Pomonának ünnepét szinte ugyanekkor rendezték. Ennek szimbóluma volt a halloween ünnep mai formájában fontos szerepet játszó alma is. Később a szokások összefonódtak és kialakultak az esemény ma is visszaköszönő jelképei: a boszorkány, a fekete macska, a csontváz, illetve a tréfálkozás és a jóslás.
Trick or treat!
Forrás: www.ronniesaini.com
A kereszténység elterjedésével nem tűntek el ezek a régi hagyományok, hanem részleteiben beépültek a mindenszentek (november 1-je) és halottak napja (november 2-a) ünnepkörbe. A hívők számára október utolsó napja a legvékonyabb választóvonal a holtak és az élők világa között. Ezen a napon az ősi hiedelmek szerint az eltávozott lelkek megpróbálnak visszatérni az élők világába. A hívek különféle módon próbálták a szellemeket távol tartani otthonaiktól, például jelmezekbe öltözve, felvonulásokkal vagy tűzgyújtással. Később az ünnep skót, ír és walesi közvetítéssel került át Észak-Amerikába, majd immáron az amerikai kultúra részeként terjedt el Nyugat-Európában. Maga a halloween szó mindenszentek előestéjét jelenti, amely az angol All Hallows Eve kifejezés rövidített alakjából alakult ki.
Jelképe a töklámpás (Jack-o'-lantern), amely szintén a keltáktól származik. Hagyományos halloween játéknak számít az almahalászat, vagy a madzagra fűzött édességek elfogyasztása anélkül, hogy a játékosok használnák a kezüket. Ezenkívül, mint azt sokan tudjátok, Amerikában népszerű a Trick or treat! (Csokit vagy csalunk!) játék is, melynek lényege, hogy jelmezbe öltözött gyermekek házról házra járnak és az előbb említett mondattal szólítják fel a bentlakókat a pártfoglalásra. Általában édességeket kapnak, ám néhány felnőtt a csíny részét, vagyis a játékos fenyegetést választja.
Sajnos Magyarországon egyelőre annyira nem elterjedt a dolog, legalábbis sokan nem szeretnének játszani, így (főleg a Trick or treat! része) nehéz, de véleményem szerint nem lehetetlen vállalkozás úgy ünnepelni, akárcsak Amerikában. Örömmel konstatáltam viszont, hogy tartanak Halloween Fesztivált Budapesten, amely egy nagyon jó lépése annak, hogy ne csak értelmetlen Amerikától átvett ünnepeink legyenek, de valódi céllal bírók is.
2025. június 20.
2025. május 31-től június 6-ig 45 diákunk vett részt 5 különböző évfolyamról (7-11. évfolyam) az ausztriai Salzkammergut régiójában megszervezett német nyelvi táborban. A tábor célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk diákjainknak arra, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassák a német nyelvet, valamint életszerű szituációk és anyanyelvi tanárok által megtartott tanórák révén fejlesszék nyelvtudásukat. A nyelvfejlesztés mellett szerettük volna, hogy kulturális tekintetben is élményeket szerezzenek diákjaink, így a programok megszervezésekor ezt a szempontot is figyelembe vettük.
2025. június 24.
Az idei terepgyakorlat során a Tátra varázslatos világába nyertünk bepillantást. Szlovákia és Lengyelország határvidékén, a Tátrai és a Pieninek Nemzeti Parkok területén végeztünk terepi megfigyeléseket és vizsgálatokat. Szállásunk a festői Poronin településen, a barátságos Willa Anna Panzióban volt, a Zakopanéhoz közeli hegyek ölelésében.
2025. június 20.
A 2024/2025-ös tanévben először került megszervezésre egy kirándulás Ausztriába a németet tanuló diákok számára. A kiránduláson részt vett diákoknak nemcsak az osztrák városokban adatott lehetőségük a nyelv gyakorlására, hanem délutáni tanfolyam keretében is gyakorolhattak.
2025. június 12.
A Pamela Anderson Band 2025. június 11-i koncertje képekben.
2025. június 4.
A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.