|
|
2011. október 5. | utolsó módosítás: 2020. október 5., 13:59
Rövid beszámoló a tegnapi eseményekről.
2011. október 4-én iskolánkban indult útjára a tavaly nagy sikerrel megkezdett Meet the Scientist (Találkozás a tudóssal) elnevezésű eseménysorozat. A sorozatot a Magyar Innovációs Szövetség, a Fulbright Egyesület és az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége indította útjára azzal a céllal, hogy a magyar középiskolások körében népszerűsítse a természettudományi kutatást, a tudományos munkát, és kedvet ébresszen a diákokban ahhoz, hogy tanulmányaik egy részét az Egyesült Államokban végezzék. Ebben segíti a fiatal szakembereket a Fulbright Egyesület, amely számos amerikai ösztöndíjprogramot hirdet magyar egyetemistáknak és kutatóknak. A program alapvető küldetéséhez hozzátartozik, hogy a Fulbright ösztöndíjasok csak egy meghatározott ideig kutassanak az Egyesült Államokban, tehát az ott szerzett tapasztalatokat itthon kamatoztassák.
Az előadást dr. Perczel András egyetemit tanár, az ELTE Szerves Kémia Tanszék vezetője tartotta, aki ebben az évben Bolyai Díjban részesült. Az előadás közönsége főként a 11-12. évfolyam természettudományi és biológia tagozatos és fakultációs diákjaiból állt, és a hangulatból, a figyelemből, a diákok jelenlétéből ítélve igencsak célba talált. Várjuk a vállalkozó kedvű diákokat, akik remélhetőleg írnak majd a szakma alapjait már ismerő közönség véleményéről is.
A szemléletesen illusztrált előadást a Csodák Palotája munkatársai által tartott látványos kísérlet-bemutató követte.
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.
2025. január 21.
A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.
2024. december 21.
Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.
2024. november 19.
Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.
2024. október 23.
Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.