|
|
2010. december 18. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
Az utolsó tanítási napon a rövidített órákat követően került sor iskolánk hagyományos karácsonyi koncertjére. Erről olvashattok egy rövid kis összefoglalást.
Idén is mint nagyjából minden évben az utolsó karácsony előtti tanítási napon volt a karácsonyi koncert iskolánkban. A tavalyival ellentétben az idén az iskolánkkal szemben lévő Egyetemi Templomban tartották a koncertet, és nem tudom, hogy ezért-e vagy másért nem volt sem olyan hideg, sem olyan tömeg, de legalábbis ülőhely mindenkinek jutott, aki le akart ülni.
A műsor délután kettőkor kezdődött. A (hagyományos) tanári kar kezdte az éneklést, akiktől Bárdos Lajos Karácsonyi bölcsődalától kezdve a Gaudeamus hodie-ig rengeteg szép dalt hallhattunk és ismételten rácsodálkozhattunk, milyen szépen is énekelnek az amúgy abszolút nem éneket tanító tanáraink is.
Majd a diákok következtek, akiknek talán könnyebb dolgok volt az idén, mint tavaly, hiszen, mint említettem, nem volt olyan hideg és ez könnyíthette a dolgukat, hiszen nem kellett átfagyott kezekkel és (a hidegtől) elhangolódott hangszerekkel játszaniuk. Voltak, akik már nem először léptek fel a koncerten, másoknak ez volt az első. Mindenkit szeretnék megdicsérni, hiszen csodálatos előadásokat láthattunk.
Meglepetésként szolgált, hogy az iskola történetében először egy tekerő is megszólalt a koncerten. :)
Bátran bíztatnék mindenkit, hogy aki esetleg az idén nem jött el, jövőre nyugodtan jöjjön, hiszen senkinek sem fáj egy kis művelődés, és a tanári karnak, illetve diáktársainknak jár(na) ez a megtiszteltetés, hiszen sokat dolgoztak a produkciókkal.
Ezúton is szeretnék mindenkinek boldog, békés karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánni!
Kapcsolódó linkek
2025. május 12.
2025. május 4-6. között rendezték meg két helyszínen a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjét. A 9. évfolyamos tanulók Gyöngyösön, míg a 10.-es versenyzők Pécsett mérhették össze tudásukat.
2025. május 3.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiváló eredményekkel tértek haza az apáczais tanulók a Szilárd Leó versenyről.
2025. április 30.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok osztályfőnöke, Sebőné Bagdi Ágnes tollából.
2025. április 30.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Antal Zoltán, a B osztály Sebő Péter és Sebőné Bagdi Ágnes, a C osztály Vécsei Zoltán és a D osztály Tallósi-Kovács Vivien vezetésével.
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.