|
|
|
2010. december 17. | utolsó módosítás: 2020. október 5., 13:47
„Hát, bejött a suliba egy vak ember, és mesélt arról, hogy ő hogyan is él. És képzeld, játszottunk egy olyan játékot, amit a vakok szoktak: egy csörgő labdát kell gurigatni és betalálni az ellenfél kapujába. És be volt kötve a szemünk, úgy kellett betalálni, jó nehéz volt” – feleltem hosszasan az ötéves öcsém szokásos, „na, mi volt ma” kérdésére.
És, ha jobban belegondolok, tényleg így történt ezen a keddi duplatesin. Bejött egy fiatal, életerős ember (Orsós Zsolt) a tornaterembe, és pont úgy beszélt hozzánk, ahogy kell, üres szavak nélkül. Semmi fölösleges duma a toleranciáról és a szolidaritásról (ez a két szó szerintem amúgy is ott van a „TOP10: Mit mondunk legtöbbször, mikor semmit sem mondunk” lista dobogósai között). Egy perc alatt megszűnt az unott-zárkózott-sokatlátott-tizenegyedikes osztály vagyunk-légkör, hogy átvegye a helyét valami beszélgetésszerű dolog, tabuk nélkül, arról, hogy mégis hogyan képes megoldani egy vak ember a nagybetűs ÉLET-et egy ennyire kevéssé segítőkész, vagy sokszor rosszul segítő világban. Zsolt magáról beszélt, az életéről, öniróniával, illetve az 5. órában is felfogható humorral, és ezzel sokkal többet mondott, mintha csak általánosságban hallunk egy előadást a fogyatékkal élőkről. Így ez az egész közel jött hozzánk, végre nem egy kívülállótól hallhattuk, hogy milyen fontos az összefogás és az elfogadás, hanem egy valóban így élő ember válaszolgatott nekünk; és ahogy előre megmondta, nem lehetett zavarba hozni (igaz, nem is kérdeztünk nagyon meredek dolgokat). Konkrét válaszokat (Mikor, és hogyan vakult meg?, Milyen érzés volt?, Mit is lát maga előtt? stb.) és tanácsokat kaptunk (Hogyan segíts átkelni egy látássérültnek stb.), a beszélgetés után pedig jött az egész „fénypontja”: a csörgőlabda.
Képgaléria
Először részletes tájékoztatást hallhattunk a ritka, ám annál súlyosabb sérülésekről, majd némi görccsel a gyomrában mindenki beállt egy-egy játszmára, természetesen bekötött szemmel. Egészen rendkívüli élmény volt megtapasztalni, milyen is látás nélkül mozogni, tájékozódni, sőt, játszani. Egy-két gurítás után az ember egyszerűen elkezd figyelni a többi érzékére, és a játék hevében már-már el is felejti, hogy „valami hiányzik”.
Ennek a 90 percnek az volt a célja, hogy közelebb kerüljünk ehhez az egészhez, kicsit belelássunk egy „másmilyen” (?) életbe, ezáltal pedig közelebb lépjünk a megértéshez és az elfogadáshoz. Azt hiszem, az egész osztály (11.D) nevében mondhatom, hogy ez sikerült. A közvetlen hangnem és a játék elérték, hogy elraktározódjon, megmaradjon ez a program, és pont ennyi kellett ahhoz, hogy megértsük és elfogadjuk azokat, akik látássérültként, vagy bármilyen másféle fogyatékkal élnek.
Várkonyi Sára
2026. szeptember 8.
Az ELTE Informatikai Kar ingyenes, gyakorlatorientált képzést indít, amely segítséget nyújt a dezinformáció, a deepfake tartalmak, a mesterséges intelligencia felelős használatának kezelésében, miközben korszerű módszereket ad a pedagógusok kezébe a diákok digitális kompetenciáinak fejlesztéséhez.
2026. augusztus 18.
A 2026/2027-es tanévben menzán ebédelők figyelmébe.
2026. június 17.
Az idei terepgyakorlat során a Karszt-hegység és az Adriai-tenger partvidékének varázslatos világába nyertünk bepillantást. Szlovéniában és Olaszországban, természetvédelmi területen és városi környezetben egyaránt végeztünk helyszíni megfigyeléseket és vizsgálatokat. Szállásunk a Hruševje település közelében, a festői Nanos hegyvonulat lábánál fekvő, barátságos Hudičevec ökológiai gazdaságban volt.
2026. június 1.
Mile-Kis Kristóf Samu és Tapasztó Zsombor (mindketten a 12.A tanulói) jelentős sikereket értek el nemzetközi és hazai tudományos konferenciákon kvantuminformatikai kutatásaikkal.
2026. május 21.
Az idei tanévben is sikeresen szerepeltek gimnáziumunk diákjai a Szilárd Leó és Mikola Sándor versenyeken.