Talán nem is tűnt fel mindenkinek, hogy ma reggel pár diák az iskola épülete előtt lapokat osztogatott. Nem véletlenül tették (és nem is azért, hogy a Meridiánt reklámozzák ;-)), hiszen ez is része volt a megemlékezésnek, amit október hatodikán tartunk, az aradi vértanúkra emlékezve. Sok papír a kukában végezte összegyűrve, széttépve, pedig azok, akikre ilyenkor emlékeznénk, nem ezt érdemelték volna.
Most mi is megemlékezünk róluk itt, a Meridiánon is. Felidézzük, hogy kikre is emlékezünk ma, miért végezték ki őket, és kik is (voltak) ők. Ebben nagy segítségem az Internet, pontosabban a Wikipédia (vagyis nézzétek el nekem, hogy nem én írtam, hanem mások megírt szavait másoltam be ide. Mentségemre szolgáljon, hogy mellesleg tanulnom is kellett).
Október 6. – Megemlékezés az aradi vértanúkról
„Az aradi vértanúk azok a honvédtisztek, akiket a szabadságharc bukása után az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.
Valamennyi aradi vértanú a szabadságharc kezdetén aktív, vagy kilépett császári tiszt volt, a szabadságharc végén a honvéd hadseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy tábornoki rangot viselt. Lázár Vilmos ezredest azért kezelték tábornokként, mert a szabadságharc végén a tábornokokhoz hasonlóan önálló seregtestet irányított. Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen fonográfon is rögzített beszédében Aradot a magyar Golgotának nevezte. Ugyanezen a napon végezték ki az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost, Pesten.”
Talán érdekes lehet az is, hogy hogyan végezték ki őket. Lehet, ez csak az író elmebeteg agyának szüleménye, de megpróbálhatnánk beleélni magunkat a helyzetbe. Mit éreznénk, ha épp a felakasztásunk előtti utolsó perceinkben lennénk? Az országunkért tettük, amit tettük, így akár nyugodt szívvel meghalhatnánk, de vajon hogyan élnénk át az utolsó szívdobbanásainkat? Hogyan „haltunk volna” meg?
„Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor):
1. Lázár Vilmos, főtiszt (ezredes);
2. Gróf Dessewffy Arisztid, tábornok;
3. Kiss Ernő, tábornok;
4. Schweidel József, tábornok.
12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, parancsnokuk kardjával intett és a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek.
Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után):
5. Lovag Poeltenberg Ernő, tábornok;
6. Török Ignác, tábornok;
7. Lahner György, tábornok;
8. Knezić Károly, tábornok;
9. Nagysándor József, tábornok;
10. Gróf Leiningen-Westerburg Károly, tábornok;
11. Aulich Lajos, tábornok;
12. Damjanich János, tábornok;
13. Gróf Vécsey Károly, tábornok.
Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, mert őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért Damjanich holttestéhez lépett és megcsókolta Damjanich kezét.
A kivégzést követően elrettentésül az elítéltek holttetemét közszemlére tették ki. Október 6-án este az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottak testét levetkőztetve a bitófa tövébe helyezték, majd melléjük döntötték a bitófák oszlopait.”
Ezen kívül további három aradi vértanút végeztek ki, és, bár az ő nevüket nem írtuk fel alsóban minden évben a füzetünkbe, érdemes róluk is tudni egy-két szót.
„1849 augusztusa és 1850 februárja között Aradon még további három honvédtisztet végeztek ki: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát – őt szokás az első aradi vértanúnak is nevezni –, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát – őt szokás a tizenötödik aradi vértanúnak nevezni – és 1850. február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg, őt azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott.”
És hány összegyűrt papírt láttam a kukákban, pedig tényleg nem ezt érdemelték volna.
Kapcsolódó linkek
A Wikipédia Aradi vértanúk című lapja
Az aradi vértanúk utolsó mondatai
