|
|
2010. szeptember 16. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
2010. augusztus 27-én reggel hatkor apáczais gólyákkal telt meg a Déli pályaudvar. Mindenki kíváncsian kereste új osztálytársait, és izgatottan várta a vonat indulását.
Az igazi ismerkedés csak a vonaton kezdődött, ugyanis minden osztálynak külön vagon jutott. Ekkor még nem tudtuk, ki mellé ülünk le, de hamar megismertük egymást a több mint két órás út alatt. Mi (9.B) kártyázással, beszélgetéssel ütöttük el az időt, így könnyebben megismertük egymást.
A vonatról leszállva nagyobb csomagjainkat a szállásra vitték, mi pedig elindultunk a skanzenbe, ahol az öregdiákok közösségépítő és humoros próbatételek elé állították az osztályt. Itt tanultuk meg egymás neveit több-kevesebb sikerrel. Itt lett Istvánból Károly és Mátéból Matyi. Megtanultuk az Apáczai-indulót is, amit büszkén dúdoltunk a fárasztó visszaút közben.
Az első nap estéjén rögtön meg is tartották a Balaton-vetélkedőt, ami a 9.B osztály bravúros győzelmével zárult (ez 1 pont előnyt jelent). A második napon a nyári forróságot felváltotta az eső és a hideg. Délután az új diákok a Show-hajtás nevű játékban mérhették össze rátermettségüket. Mindenki élvezte a viccesebbnél viccesebb feladatokat, mint például tojásdobálás, pelenkázás és bekötött szemmel történő pudingetetés (megjegyzés: a forró víz nem szedi ki a pudingot a farmerből). Aznap este a gólyák álmának az öregdiákok vetettek véget azzal a feladattal, hogy keressék meg a lehullott csillagokat. Fáradtan és leverten hajnali kettőkor sötétben kis papírcsillagokat szedni nagy élmény, mindenkinek melegen ajánljuk. Harmadnap a Balaton-parton rendezték meg a sportvetélkedőt, amiben az osztályfőnökök is a diákok mellé álltak, majd a minket meglátogató igazgatóság tartott beszédet, melyet többször sűrű tapsvihar szakított félbe. Este az ő tiszteletükre adta elő mind az öt osztály a maga kis előadását. Mindegyik műsor nagyon színvonalas volt, így a zsűri nehéz helyzetbe került. A színdarabokban felismerhettük a maffiát, a diákokat és magát Zsigri Ferenc tanár urat is.
Másnap került sor az eredményhirdetésre, itt elmondták az összes verseny helyezettjeit. A győzteseknek ezúton is gratulálunk.
A hazaút az összekovácsolt osztályoknak emlékfelidézéssel telt, eszünkbe jutottak a tábor legfelejthetetlenebb pillanatai, legviccesebb eseményei. Tudtuk, nemsokára viszontlátjuk egymást, mégis kissé szomorúan váltunk el egymástól. Az osztályok kíváncsian várták a szeptember 1-jei tanévkezdést, hiszen mindannyian kellemes emlékeket őriznek a 2010-es gólyatáborról.
Manninger Boldizsár, Szécsényi Dániel
2023. augusztus 15.
A 2023/2024-es tanévben menzán ebédelők figyelmébe.
2023. június 6.
A terepgyakorlat négy napja során bejártuk Európa legnagyobb földalatti kanyonját a Szlovén-karszton a Škocjan-barlangban, majd az Adriai-tenger északi partvidékét Gradótól (Olaszország) Portorožig (Szlovénia).
2023. május 17.
Idén is sikeresen térhetett vissza az apáczais csapat a Pakson rendezett XXVI. Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjéről.
2023. április 13.
„14 napi élelmet, továbbá legfeljebb 50 kg-os poggyászt, amelyben az ágyneműk, takarók, matracok súlya is benne foglaltatnak, vihetnek magukkal. Pénzt, ékszereket, arany- és más értéktárgyakat nem.”
2023. március 31.
Az Apáczai Támogatói Bál 2023. március 25-én került megrendezésre, ahol Szilágyi Zsófiától hangzott el a bált megnyitó beszéd. A fotókat Veres Regina készítette.