|
|
2010. június 11. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
Az I. Tanévzáró Apáczais Utcabál nagyszínpadán az első fellépő a Diorit zenekar volt. Most az ő fellépésükről számolunk be röviden.
A legelső fellépő az utcabálon a Diorit zenekar volt. Fél 3-kor kezdték el a koncertet a nagyszínpadon. A 6 főből (Balázs, Fruzsi, Barbi, Ági, Olcsa és Máté) álló iskolai zenekar rock'n'roll-os zenét játszott, amire jól lehetett táncolni. Az elején csak néhány ember mert közel menni a színpadhoz, de ahogy telt az idő, és egyre jobb lett a hangulat, annál többen lettek. Játszottak lassabb számokat is, no meg pörgőseket is. Nagyon változatos volt az előadásuk. Fél óráig volt az övék a színpad. A koncertjük közben volt Csermely Péter beszéde, amivel megnyitotta az I. Tanévzáró Apáczais Utcabált. A beszéd után még játszottak néhány dalt. Nekem nagyon tetszett. Köszönjük, hogy felléptek!
Az első fellépő a nagyszínpadon: Diorit
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.
2025. január 21.
A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.
2024. december 21.
Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.
2024. november 19.
Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.
2024. október 23.
Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.