|
|
Idén a történelem érettségi napján, azaz május ötödikén került megrendezésre a sportnap szokás szerint a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban. A megszokottaktól eltérően idén máshogyan alakították a csapatokat, az igazságosabb játék érdekében.
A sportnapot egy kis csúszással indították, mivel lényegesen sok diák nem ért oda a villamosnak köszönhetően a kezdetre. A két hetedik osztály egymás ellen versenyzett, míg a többiek vagyis a nyolcadiktól tizenegyedikig terjedő osztályok váltakozva bizonyították ügyességüket a különböző sportágakban, melyek a következőek voltak: foci, kosár, röpi, partizán, sorverseny, kötélhúzás, 60 m futás illetve egy (többnyire) sporttal kapcsolatos kvíz kitöltése.
Az eső szerencsére nem esett, és pár kisebb sérülésen kívül semmi komoly probléma nem zavarta meg a sportszerű versenyzést. Az eredményhirdetés során a két csoport melyeket már fent említettem között nyereménybeli különbség is volt. A hetedikesek emléklapot, illetve a nyertes csokit kapott. Az idősebbek között érmeket is kiosztottak, viszont nem kaptak emléklapot azok, akik nem értek el helyezést.
Köszönjük a testnevelés tanároknak, illetve a felügyelőknek a sportnapot, a diákoknak pedig a részvételt! Azt hiszem, nem bánták meg azok, akik eljöttek :)
1. hely: 10.A (LEGSPORTOSABB OSZTÁLY)
2. hely: 11.C
3. hely: 9.A
4. hely: 10.B, 11.B
5. hely: 10.C
6. hely: 9.C 11.D
7. hely: 11.A
8. hely: 10.D
9. hely: 8.D, 9.B
Kapcsolódó cikkek
Köszönjük a segítséget Sportnap 2010
Vélemények az idei Sportnapról
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.
2025. január 21.
A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.
2024. december 21.
Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.
2024. november 19.
Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.
2024. október 23.
Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.