Tízórai | Aktuális témák

Projektelőadások: 7. szekció

2010. április 1. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Ebben az előadáscsoportban három különböző, de témájában hasonló előadást hallhattunk. Mindegyik a zenéhez kapcsolódott. 9:45-kor már az összes hely foglalt volt, azt hiszem, nem nagyon voltak felkészülve rá, hogy ilyen sokan lesznek az előadáson. Kicsit kevés szék volt, így a későn érkezők a fogason egyensúlyozták végig az előadást, ami mellesleg két és fél óra volt.

Az első előadás Jakab Tamás, Csorba Benedek, Taisz István, Jamak Ármin közreműködésével készült. Egyikük magyarázott, miközben peregtek a diák. Témája a 60-as évek zenéje volt, ezen belül a Beatles. Rengeteg érdekes dolgot meséltek róluk, többek között mutattak képet arról a pubról, ahol legtöbbet játszottak és ahol népszerűségük kezdődött. Sok-sok dátum elhangzott, így azok, akik kevésbé jártasak a Beatles történetében, egészen biztosan belezavarodtak. Mikor már kezdett volna unalmas lenni, következett a KISFILM!!! Ebben gyakorlatilag elbáboztak egy beszélgető show-t, ahol a Beatles tagjait kérdezgetik mindenféléről. A finálé, hogy a kisfilmben szereplő bábukat arra kérik, hogy játsszanak el egy dalt (amit szerintem nagyon jól megoldanak). Ütős előadás volt.


Projektelőadások: 7. szekció

A második előadás Kanjo Anna, Lengyel Brigitta tartották, plusz akik még közreműködtek a zenekarnál. Témája: British and American song(writer)s. A bevezetőt kevésbé lehetett hallani, de ahogy leszűrtem a lényegét, az jött ki, hogy amit énekelnek az előadók, azután kell kitölteni a hiányos szöveget. Nagyon jól hangzottak a dalok, főleg mert élőben énekeltek, volt gitárzene, hegedű. A harmadik dal beharangozásakor meglepetést árultak el: Czédulás Katalin tanárnő is együtt énekelt, „erősítette alulról” őket. Viszont a kitöltős rendszer eléggé nem működött.

A harmadik előadás előadói Fülöp Ádám, Váry Dávid voltak, az előadásuk címe pedig: „Hogyan készül korunk zenéje?”. Szépen meg volt csinálva, rendesen össze volt szedve az anyag, de mire azt mind elmagyarázta nekünk a bemutató, kezdett a hallgatóság elfáradni. Ekkor jött a meglepi: be is mutatták élőben azokat, amiket hallottunk, a Black Eyed Peas egyik száma kezdett kibontakozni hosszas állítgatások után. Nagyon tetszett ez is mindenkinek.

Utószóként annyit, hogy 100 fő helyett minimum 130-an bepréselődtünk a Színházterembe.

Gönczi Hajnalka












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Beszámoló a 44. Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjéről

2025. május 12.

2025. május 4-6. között rendezték meg két helyszínen a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjét. A 9. évfolyamos tanulók Gyöngyösön, míg a 10.-es versenyzők Pécsett mérhették össze tudásukat.

Beszámoló a XXVIII. Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjéről

2025. május 3.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiváló eredményekkel tértek haza az apáczais tanulók a Szilárd Leó versenyről.

Az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta

2025. április 30.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok osztályfőnöke, Sebőné Bagdi Ágnes tollából.

Elballagtak

2025. április 30.

Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Antal Zoltán, a B osztály Sebő Péter és Sebőné Bagdi Ágnes, a C osztály Vécsei Zoltán és a D osztály Tallósi-Kovács Vivien vezetésével.

Salga Imre méltatása Hubai Kata tollából

2025. március 13.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.