Tízórai | Aktuális témák

Projektelőadások: 2. szekció

2010. március 31. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Fokozódó kíváncsisággal ültünk be az (utolsó pillanatban kiválasztott) „kettes projektszekcióra”, melyben Bagdi Sára jól kivitelezett előadásában tudhattunk meg érdekességeket Vízvirágzás – Eutrofizáció címen, majd Fábián István tartott ismertetőt a vitaminokról, valamint egy kevésbé színvonalas előadást hallhattunk Süli Orsolyától és Vörösházy Ingridtől, mely a hangzatos A drogok hatása a fiatalokra biológiai és szociológiai szempontból címet kapta. A részletesebb ismertetőért olvass tovább! :)

Véleményem szerint Bagdi Sára ügyes előadó, amely az érdekes témával kombinálva igazán hatásos párost alkotott. Megtudhattuk az eutrofizáció kiváltó okait, hatását az élőlényekre (azt kell mondjam, nem túl szívderítő), továbbá lehetséges megelőzésekről, a már „elrontott területeken” pedig a helyzet javításáról is értekezett. Elhangzott ugyan pár olyan mondat (főleg kémiával kapcsolatban – uhh), melyeket valószínűleg nem csak én nem értettem, de ez cseppet sem befolyásolta az előadás élvezhetőségét. Összességében: minden benne volt, aminek benne kellett lennie. Gratulálok, Sára! :)


Bagdi Sára előadása

A második előadásban Fábián István részletesen bemutatta a legfontosabb vitaminokat. Beszélt a vitaminok túlzott jelenlétének és hiányának káros hatásairól, az egyes vitaminok fellelhetőségéről (bár ez így furcsán hangzik, tudom, bocs), továbbá az ajánlott mennyiségről, stb. Láthattunk kevésbé vonzó képeket, melyeket a vitaminok hiánya okoz. Az előadást Isván még jobbá tette egy-két humoros megjegyzésével. Gratulálok, István! :)

Az igazság az, hogy semmit nem tudtam meg a drogok hatásáról (semmilyen szempontból sem). A két lány – nagyon úgy tűnt – egyáltalán nem vette komolyan a dolgot. A mondatoknak nem volt se eleje, se vége, így nem meglepő, hogy az előadást lehetetlen volt élvezni. Majd legközelebb…

Kalapos Eszter












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.