×
Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!
Magyarország helyzete az Osztrák Császárságban
„Mit forralt keblén a hármas erőszak, mely szentségtelenül szentnek ítéli magát…” – jellemezte az orosz cár,
a porosz király és az osztrák császár által aláírt nyilatkozatot, a Szent Szövetséget Vörösmarty.
Mi is volt ez a szerződés, mely olyan nagy hatással volt az említett három nagyhatalom egymáshoz való viszonyára,
és a birodalmak belpolitikájának alakulására?
A Szent Szövetség a nagyhatalmak elutasító válasza volt a polgári társadalmak fejlődésére,
amely kétségbe vonta a páneurópai uralkodóházak kizárólagos hatalmát, s válasz volt a nemzetállami gondolkodásra, az egyes nemzetek politikusai által dédelgetett függetlenedési ambíciókra.
A határok az ő érdekeik szerint alakultak, s gyakran figyelmen kívül hagyták az egyes területek gazdasági fejlődését, nyelvi,
kulturális hagyományait.
A birodalmak a hivatali központosítás útját járták, egy centralizált, könnyen átlátható,
zökkenőmentesen kormányozható államot kívántak létrehozni. Az érdemi döntések ezekben a központokban születtek,
s az irányító elit hatalmát a széles hivatalnokréteg és a katonaság biztosította.
Oroszországban, ahol a kulturális hagyományok eleve alapot szolgáltattak ehhez az erősen központosított berendezkedéshez,
és a birodalom – leginkább jogi tekintetben – egységesnek volt tekinthető, jobban működött ez a rendszer,
ám az Osztrák Császárságban, amelyet számos nép és egykor önálló, komoly múlttal,
hagyományokkal rendelkező állam alkotott, csak korlátozottan, vagy nagyon komoly erőfeszítéssel lehetett ezt a bürokratikus rendszert fenntartani.
Magyarország, mely a birodalmon belül sok tekintetben autonómiával rendelkezett,
a maga rendi alkotmányával különösen nem illett bele ebbe a bürokratikus államgépezetbe.
Mivel a Magyar Királyság politikai életének legfőbb tényezői a rendek voltak, a bécsi vezetés igyekezett véleményüket figyelmen kívül hagyni,
vagy pedig a saját bürokratikus rendszerébe betagolni.
Ám a végrehajtás, a regionális szintű irányítás a vármegyék kezében volt, s így jelentősen függött tőlük az uralkodói akarat érvényesítése.
Ezért, ha a birodalom vezetése be akarta törni Magyarországot a birodalom bürokratikus szervezetébe, ellenőrzése alá kellett, hogy vonja a vármegyéket.
Ferenc császár már számos intézkedéssel segítette elő ezt a folyamatot – például közfelkiáltás helyett egyenkénti szavazást vezetett be a megyegyűléseken.
Az adók sorozatos emelése, a császár iránt feltétlen hűséget mutató királyi biztosok kiküldése, a cenzúra erősödése azonban csak olaj volt a tűzre.
Vis inertiae – így nevezték a kortársak a passzív ellenállás módszerét, ahogy a vármegyék egy része ellenállt az uralkodói nyomásnak.
A megyék sok helyütt egyszerűen megtagadták a központi rendeletek végrehajtását, nem szedték be az adókat,
nem állították ki a birodalmi sereg számára az előírt számú újoncot.
A központi kormányzatnak azonban szüksége volt a birodalom belső egységére, s ehhez egy együttműködő magyar nemességre.
Így végül sok év szünet után 1825-ben I. Ferenc ismét összehívta az országgyűlést.
A pozsonyi országgyűlésen az uralkodó helyreállította az 1790-ben már egyszer megerősített magyar nemesi alkotmányt,
sőt már a polgári, nemzeti fejlődés első jeleként, ekkor ajánlotta fel Széchenyi István egy évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság létrehozására.
A politikai reformmozgalom, a reformországgyűlés
Az országgyűlést lezáró 1827. esztendőt követő időszak felpezsdítette a magyar közéletet, lökést adott a politikai fejlődésnek.
Kialakult a politikai reformmozgalom, mely már nem a rendi Magyarország, a Hármaskönyv védelmét tartotta kizárólagos céljának,
hanem felismerve a korszak fejlődésének irányait, a vis inertiae helyett egy teljesen új programot fogalmazott meg.
Az új eszmerendszer alapja immáron egy modern, polgári magyar állam megteremtése volt, melyben nem kizárólagos egy kiváltságolt réteg szerepe.
Hiszen a feudális viszonyok már nem voltak alkalmazhatóak a korabeli magyar viszonyokra.
Az európai gazdasági fejlődés, az ipari forradalom már éreztette a hatását Magyarországon is, egymást követték a különböző ipari beruházások, mezőgazdasági újítások.
Így a városi polgárság, az új vállalkozói réteg, a vidéki gazdagabb parasztság szerepe érthető módon növekedett,
s ezáltal az ország irányításának rendszere, a hatalommegosztás is fokozatosan újragondolásra szorult.
Ezt ismerte fel a reformkor felvilágosult politikai ellenzéke. Jellemző, hogy vezetői már nagyrészt a kis- és középnemesi rétegből kerültek ki,
gondoljunk Kossuthra, Kölcseyre vagy akár Deákra. A reformmozgalom széles visszhangra talált a magyar nemesség és a városi polgárság körében.
A mozgalom természetesen megjelent az országgyűlésen is, így már az 1825–27-ben számos előremutató javaslatot fogalmaztak meg a jelenlévő reformpártiak.
Ám az első igazi megmérettetésre az 1832-től 1838-ig tartó első reformországgyűlésen került sor, melyre a követek többsége már reformpárti utasítással érkezett megyéjéből.
A követelések közül az egyik legfontosabb az örökváltság törvénye volt, vagyis a paraszti birtokszerzés lehetőségének biztosítása.
Ez a követelés a jobbágy-földesúri rendszer felszámolását jelentette volna, hiszen a jobbágy – birtokhoz jutás után – már nem tartozott volna urának szolgáltatásokkal.
A javaslatot az alsótábla messzemenően támogatta, hiszen a jelenlevő nemesség is felismerte, hogy a rendelkezés számukra is hasznos lenne.
Ám a javaslat elfogadása a jobbágy-földesúri rendszer lassú felbomlását vonta volna maga után, ami azonban túlzott változás lett volna, s ez ellentétben állt a birodalom központosító törekvéseivel is.
Ezért az udvar minden eszközzel próbálta megakadályozni a javaslat elfogadását, s ebben a felsőtábla is jelentős részben támogatta.
Az alsótábla feliratát (törvényjavaslat) többször is beterjesztette: ám végül a követutasítások – sokszor erőszakos – módosíttatásával a Metternich-adminisztrációnak sikerült elérni a javaslat megbukását.
Számos előremutató javaslatot ugyan sikerült elfogadtatni (pl. Nemzeti Színház építése, országos pénztár felállítása),
ám a leglényegesebb javaslatok a következő országgyűlésen is megbuktak, nem sikerült a reformpártnak a Deák-féle büntetőtörvénykönyv keresztülvitele sem, számos egyéb törvény (királyi városok összes lakójának választójogáról, a közoktatásról szóló törvény) társaságában.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a polgári társadalom alapvető feltételeinek kialakítása a rendi keretek között már nem lehetséges. Így az ellenzék más utakat keresett.
Mivel az 1843–44-es országgyűlésen nem sikerült az önálló magyar vámpolitika kivívása, a magyar politikai közélet szereplői úgy döntöttek, maguk támogatják, s ezáltal védik a hazai ipart: létrehozták a Védegyletet.
Az egyesület tagjai kötelezték magukat, hogy hat évig lehetőleg magyar terméket vásárolnak, és honi mestereket foglalkoztatnak. Az egyesület létrejötte szimbolikus volt:
jelezni kívánta, hogy a magyar ipar, mezőgazdaság létezik, s rohamosan fejlődik, s hogy az ellenzék nem marad meg a politikai csatározások színterén, hanem részt vállal az ország építésében más területeken is.
A birodalmi adminisztráció ismét kísérleteket tett a megyei önkormányzat megtörésére, ám ekkor már a politizálás más szinten folyt. Az ellenzék és vele szemben álló „konzervatív” erők egyaránt kezdtek párttá alakulni,
saját programot fogalmaztak meg. A politizálás így már szinte teljesen kilépett a rendi keretekből.
A Deák Ferenc által megfogalmazott ellenzéki program, az Ellenzéki Nyilatkozat a betiltása ellenére széles körben elterjedt és éppen jókor, az utolsó magyar rendi országgyűlés összeülése előtt megismerhette a politizáló nemesség.
Az utolsó rendi alapon összeült országgyűlés hangulata már teljesen más volt, mint az azt megelőzőké. Nyilvánvalóvá vált a két párt szembenállása. A követutasítások is ezt tükrözték:
a reformpárti megyék egyöntetűen a Kossuth-féle Pest megyei utasítás szövegét követték.
Egyértelművé vált, má-már az európai forradalmak hatására is, hogy ha nem történnek radikális változások, akkor a magyar ellenzék nem tud tovább együttműködni a birodalom vezetésével, s radikális eszközökhöz kell folyamodnia.
Így indult el a követelésekkel a magyar országgyűlés küldöttsége Bécsbe, és ezzel egyidőben már hírek is érkeztek a pesti eseményekről…
A forradalom
A márciusi események
1848 márciusában nehéz lett volna egyértelműen meghatározni, hogy hol is „csinálják” a magyar politikát. Pozsonyban, ahol az országgyűlés ül össze?
Igaz, hogy eme testület itt székel, ám az érdemi döntéseket mégiscsak Bécsben hozzák.
De Magyarországnak nem központja Bécs, már csak abból az egyszerű okból kifolyólag sem, hogy Bécs nem Magyarország területén van.
Az igazi közont Pest-Buda. Annak ellenére ugyanis, hogy az ország politikáját meghatározó hivatalok székhelyének többsége nem itt található,
március 15-én bebizonyosodott, hogy a közélet, a politikai kultúra központja mégiscsak ez a város.
Itt gyűlt össze akkoriban az ország értelmiségének színe-java: költők, újságírók, színészek, s itt volt az ország egyetlen egyeteme is, számos hallgatóval.
Mindez nagyon ideális táptalajt nyújtott a forradalomnak.
A márciusi ifjak (Petőfi Sándor, Jókai Mór, Irinyi József, Vajda János, Vasvári Pál, Vidats János, Sükey Károly és Bulyovszky Gyula)
annak a körnek voltak fiatal, lelkes tagjai, akik mintegy hátországként szolgáltak a reformellenzéknek.
Egy részük tagja volt a liberális ellenzék egyik alapszervezetének, az ellenzéki körnek is.
A forradalom nagy tömeg támogatásával kivívott vértelen győzelme komoly hátteret biztosított a Bécsbe induló István nádornak és Kossuthnak.
Céljukat elérték az udvarnál: István nádort teljhatalmú nádorrá nevezték ki,
s így lehetőség nyílt egy független magyar kormány létrehozására, és az ellenzék követeléseinek törvénybe iktatására:
ezek lettek az áprilisi törvények.
Ezek a legfontosabb reformokat tartalmazták: a hatalomnak népképviseleti országgyűlés és a kormány kezébe helyezése,
az ősiség, a papi tized eltörlése, az örökváltság törvénybe foglalása, a sajtószabadság és a jobbágyfelszabadítás.
A szabadságharc és a megtorlás
Az európai forradalmak azonban nem érték el a céljukat teljes mértékben.
A lendületük alábbhagyott, s így a nagyhatalmak új erőre kaptak. Ez váltotta ki a magyar szabadságharcot,
melynek során az áprilisi törvények, a függetlenedő magyar állam védelme volt a tét.
A teljes függetlenedésnek azonban még nem jött el az ideje. A magyar felkelést végül két nagyhatalom,
az Osztrák Császárság és az Orosz Birodalom vérbe fojtotta. A szabadságharcot Haynau kegyetlen megtorlása követte.
Végszó
A forradalom ugyan elbukott, és nem sikerült az önálló magyar állam létrehozása, de összességében a mérlege mégis sikeresnek mondható.
A Bach-korszak idején mentek végbe azok a folyamatok, melynek során a reformkor ellenzékének 1848. márciusi követeléseit a gyakorlatba is átültették.
Gondoljunk például a jobbágyfelszabadításra. Tehát a magyar polgári fejlődés folyamatának része volt azt 1848-as forradalom és szabadságharc,
enélkül nem teljesedhetett volna ki a fejlődés, mint ahogy az azt követő, kiegyezésig eltelt időszak nélkül sem.
S innen a XXI. század elejéről meg merem kockáztatni azt az állítást,
hogy talán alapjában véve jól és kedvezően alakult a magyar állam fejlődése a reformkor századában. Nagy volumenű gazdasági fejlődés és építőmunka alapozta meg a mai polgári magyar állam létrejöttét.
Feld István Márton
A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.
Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.
A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!
Képek szöveg nélkül.
Képekben 2023.