|
|
Minden évben eljönnek, sajnos évről évre egyre rövidebben, az Apáczai Napok. Ez az a pár nap az évben, amikor a tanítási órák helyett különböző előadókat hallgathatunk meg.
Én pénteken a körösre mentem. Nem, ez nem egy horrorfilmről szólt, bár elég ijesztő volt azzal szembesülni, hogy a történelem során a geometriával foglalkozó matematikusoknak milyen pihentagyú ötleteik születtek. Ezzel nem lehúzni akarom őket, őszinte tisztelettel tekintek rájuk, hiszen volt egy-egy vagy többnél több olyan ötletük, amelyek mellett kitartottak, még akkor is, ha hülyének nézték őket. Némelyik állítás bizonyításával néha még ma is több hónapig el lehet lenni.
A teremben a matektanárok koncentrációja még az Apáczai átlagához képest is magas volt. Az előadást Moussong Gábor, egyetemi tanár tartotta úgy, hogy bármilyen szinten állt is valaki geometriából, biztosan hallott valami újat.
Egy körnél kezdtük, majd lassan haladtunk egyre több kör felé. Ismertebb és kevésbé ismert nevek, tételek: Miguel, Casey; még egy anno véletlennek vagy inkább speciális esetnek tűnő probléma általánosítása, de főleg ennek felismerése még a mi humános lelkünket is ellágyította. Komolyan, ki hitte volna, hogy még egy húr-1850-szög esetben is felírhatóak a köré írható körre azonosságok
Egy óra elteltével a körök közelebb kerültek mindannyiunk szívéhez. Most kivételesen főleg a tanárok jegyzeteltek szorgalmasan, és nem mi, ami be kell vallanom elég furcsa volt
Biztos vagyok benne, hogy nemcsak nekem tetszett az előadás, és remélem, hogy a tanár úr jövőre is hasonlóan érdekes témával jön el hozzánk.
2025. június 20.
2025. május 31-től június 6-ig 45 diákunk vett részt 5 különböző évfolyamról (7-11. évfolyam) az ausztriai Salzkammergut régiójában megszervezett német nyelvi táborban. A tábor célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk diákjainknak arra, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassák a német nyelvet, valamint életszerű szituációk és anyanyelvi tanárok által megtartott tanórák révén fejlesszék nyelvtudásukat. A nyelvfejlesztés mellett szerettük volna, hogy kulturális tekintetben is élményeket szerezzenek diákjaink, így a programok megszervezésekor ezt a szempontot is figyelembe vettük.
2025. június 24.
Az idei terepgyakorlat során a Tátra varázslatos világába nyertünk bepillantást. Szlovákia és Lengyelország határvidékén, a Tátrai és a Pieninek Nemzeti Parkok területén végeztünk terepi megfigyeléseket és vizsgálatokat. Szállásunk a festői Poronin településen, a barátságos Willa Anna Panzióban volt, a Zakopanéhoz közeli hegyek ölelésében.
2025. június 20.
A 2024/2025-ös tanévben először került megszervezésre egy kirándulás Ausztriába a németet tanuló diákok számára. A kiránduláson részt vett diákoknak nemcsak az osztrák városokban adatott lehetőségük a nyelv gyakorlására, hanem délutáni tanfolyam keretében is gyakorolhattak.
2025. június 12.
A Pamela Anderson Band 2025. június 11-i koncertje képekben.
2025. június 4.
A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.