|
|
2024. május 4-én elballagtak a végzős diákok.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Kelemen-Kiss Ilona Helén, a B osztály Kollár Artúr, a C osztály Tóth László és a D osztály Bakos Enikő vezetésével.
2024. szeptember 23.
Idén augusztus 9-15. között a bulgáriai Burgaszban rendezték meg az első Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpiát (International Olympiad in Artificial Intelligence IOAI), amely a mesterséges intelligencia szakterületéhez kapcsolódó tanulmányi versenyek közül is az első. Célja, hogy inspirálja a mesterséges intelligencia (MI) iránt érdeklődő fiatalokat, és támogassa a mesterséges intelligencia úttörőinek következő generációját.
2024. szeptember 16.
Csipkó Hanga 11.B komplex természettudományi tagozatos diákunk nemcsak a tanulást, hanem a sportot is magas színvonalon űzi.
2024. augusztus 22.
A 2024/2025-ös tanévben menzán ebédelők figyelmébe.
2024. augusztus 15.
A magyar csapat két apáczais tagja is ezüstöt hozott Szaúd-Arábiából.
2024. augusztus 12.
2024. július 1-jén, hétfőn kora délután érkeztünk meg a keszthelyi kollégiumba, ahol a XVI. Mester András Nukleáris Szaktábort rendezték meg.