Tízórai | Aktuális témák

Kolozsvári csereprogram

2008. április 28. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Idén az Apáczai Napokra, mint már több éve, eljöttek a kolozsvári Apáczai Líceum diákjai, hogy egy hetet megint közösen töltsünk el új és régi barátainkkal. Már év eleje óta azon voltunk, hogy minél többen minél hosszabb időre jöhessenek és megismerhessék, hogy milyenek is a mi szokásaink, a pesti Apáczai.

Péntek délután érkeztek 20-an nyolc órás út után. Igaz, a többségük nem most járt először Budapesten, de így is érdeklődéssel vettek rész a nekik szervezett programokon.

Megnézték, hogy milyenek is az órák, a tanítás és az egész hangulat a mi Apáczainkban. Közösen részt vettünk a koszorúzáson és az utána lévő koncerten is. Néhányunk kíséretében voltak a Jövő Házában és a Csodák Palotájában, ahol mindenkiben feléledt a gyermek, de azért jó apáczaisokhoz híven mi, „pestiek” mégis csak az ördöglakatoknál kötöttünk ki, nehogy kimaradjon a szórakozás közben egy kis agytorna. Néhányan ellátogattak a Szépművészeti Múzeumba is. A fogadottak és a fogadók közösen elmentünk Visegrádra, Eszetrgomba, és átsétáltunk Szlovákiába. A kiránduláson délutánra nemcsak a kolozsváriakkal, hanem a mi ID-seinkkel is jobban összeszoktunk. A csütörtöki előadások alatt meghallgathattunk egy előadást a Líceumról, az Apáczai napjaik programjáról, a diákéletről. Délután már éreztük, hogy közeleg a búcsú perce, megtettük utolsó köreinket a bevásárlóközpontokban és a belvárosban kisebb-nagyobb ajándékokért, egyebekért, levontunk a tanulságokat, és elkezdtük közösen tervezgetni a májusi utazásunkat.

A péntek délelőtti búcsú mindenkiben szép emlékeket ébresztett, amikre vidáman gondoltunk, de a szomorúság is ott volt a levegőben. A busz körül megbeszéltük, hogy addig is tartjuk a kapcsolatot, amíg nem találkozunk, de ha máskor nem is, akkor májusban náluk biztosan találkozunk.

Hargitai Dóra












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Német nyelvi tábor Salzkammergut vidékén – beszámoló

2025. június 20.

2025. május 31-től június 6-ig 45 diákunk vett részt 5 különböző évfolyamról (7-11. évfolyam) az ausztriai Salzkammergut régiójában megszervezett német nyelvi táborban. A tábor célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk diákjainknak arra, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassák a német nyelvet, valamint életszerű szituációk és anyanyelvi tanárok által megtartott tanórák révén fejlesszék nyelvtudásukat. A nyelvfejlesztés mellett szerettük volna, hogy kulturális tekintetben is élményeket szerezzenek diákjaink, így a programok megszervezésekor ezt a szempontot is figyelembe vettük.

Beszámoló a 2025. évi terepgyakorlatról

2025. június 24.

Az idei terepgyakorlat során a Tátra varázslatos világába nyertünk bepillantást. Szlovákia és Lengyelország határvidékén, a Tátrai és a Pieninek Nemzeti Parkok területén végeztünk terepi megfigyeléseket és vizsgálatokat. Szállásunk a festői Poronin településen, a barátságos Willa Anna Panzióban volt, a Zakopanéhoz közeli hegyek ölelésében.

Ausztriai német nyelvi tábor

2025. június 20.

A 2024/2025-ös tanévben először került megszervezésre egy kirándulás Ausztriába a németet tanuló diákok számára. A kiránduláson részt vett diákoknak nemcsak az osztrák városokban adatott lehetőségük a nyelv gyakorlására, hanem délutáni tanfolyam keretében is gyakorolhattak.

Pamela Anderson Band tanév after party

2025. június 12.

A Pamela Anderson Band 2025. június 11-i koncertje képekben.

Nemzeti Összetartozás Napja

2025. június 4.

A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.