|
|
2019. augusztus 8. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36
Idén 9. alkalommal szerveztünk sporttábort Tiszainokán Illés Vanda kolléganőmmel. 38 diákkal utaztunk le a Tisza partjára. A társaságban voltak kicsik és nagyok, öregdiákok. Voltak első inokázók és már rutinos sporttáborozók.
A csomagok és a biciklik szállításában évek óta Győrfi Ádám és Palotai Bálint (kedves öregdiákjaink) nyújtanak nekünk segítséget. Köszönet érte! ☺
A sátrak felállításával szinte egy időben máris elkezdődött a röplabdázás. Idén ez bizonyult a legnépszerűbb labdajátéknak.
A tábor folyamán diákjainknak szerveztünk röplabda, kosárlabda és asztalitenisz bajnokságot. Idén először kedves végzős diákunk, Érseki Tamara vezetésével és részvételével sakkbajnokság színesítette a programot.
Esténként előkerült a focilabda is, ahol a helyi fiatalokkal közösen fociztak az apáczaisok. A tollaslabdázáshoz idén tollaslabda állvánnyal és hálóval felszerelt pályát jelöltünk ki. Többen a kerékpároknak is hasznát vették, amikor bevásárolni mentek, illetve a szomszéd faluba, Tiszakürtre tekertek át.
Idén is meglátogatta a sporttábort Salga tanár úr ☺. Az általa vezetett zumba foglalkozás volt a tábor egyik csúcspontja!
Egész héten gyönyörű időnk volt. Egyedül a szúnyogok kellemetlen jelenléte tetté nehézzé az estéket és a tiszai evezést.
Kétszer jártunk a cserkeszőlői strandon, ahova a leglelkesebbek kerékpárral tekertek át.
A közös reggelik és vacsorák az elmúlt évekhez hasonlóan a táborban voltak. Idén az önkormányzati konyha felújítása miatt az ebédet is el kellett hoznunk! Az ipari mennyiségű melegszendvics- és goffrikészítéshez segítségünkre volt Vass Miklós tanár úr sütőfelszerelése, melyet Inokán hagyott a sporttáborozók számára. Esténként a 9.D-sek sütöttek rengeteg palacsintát, míg mások nagy kártyapartikat szerveztek.
Az utolsó napon fájó szívvel bontottunk sátrat és búcsúztunk el Inokától egy kis időre.
2025. június 20.
2025. május 31-től június 6-ig 45 diákunk vett részt 5 különböző évfolyamról (7-11. évfolyam) az ausztriai Salzkammergut régiójában megszervezett német nyelvi táborban. A tábor célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk diákjainknak arra, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassák a német nyelvet, valamint életszerű szituációk és anyanyelvi tanárok által megtartott tanórák révén fejlesszék nyelvtudásukat. A nyelvfejlesztés mellett szerettük volna, hogy kulturális tekintetben is élményeket szerezzenek diákjaink, így a programok megszervezésekor ezt a szempontot is figyelembe vettük.
2025. június 24.
Az idei terepgyakorlat során a Tátra varázslatos világába nyertünk bepillantást. Szlovákia és Lengyelország határvidékén, a Tátrai és a Pieninek Nemzeti Parkok területén végeztünk terepi megfigyeléseket és vizsgálatokat. Szállásunk a festői Poronin településen, a barátságos Willa Anna Panzióban volt, a Zakopanéhoz közeli hegyek ölelésében.
2025. június 20.
A 2024/2025-ös tanévben először került megszervezésre egy kirándulás Ausztriába a németet tanuló diákok számára. A kiránduláson részt vett diákoknak nemcsak az osztrák városokban adatott lehetőségük a nyelv gyakorlására, hanem délutáni tanfolyam keretében is gyakorolhattak.
2025. június 12.
A Pamela Anderson Band 2025. június 11-i koncertje képekben.
2025. június 4.
A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.