|
|
2007. február 23. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36
Iskolánkban mint minden évben idén is megrendezésre került a szalagavató bál.
Összességében nagyon jól sikerült ünnepségről beszélhetünk. Véleményem szerint a tűzésnek különleges eszenciát adott, hogy minden végzős diákot egyenként, név szerint szólítottak ki, ezzel emelve a szalagavatás jelentőségét. A tűzést a 9. osztályosok tradicionális palotás tánca követte, melyben jómagam is részt vehettem.
Már hónapokkal a kitűzött nap előtt lázas készülődésbe kezdtünk. Sok időt töltöttünk a próbákkal, energiát fektettünk bele, és bíztunk benne, hogy a várva várt február 17-ei szombati napra sikerül valami olyan tánccal előrukkolnunk, amivel tanáraink, a végzősök és nem utolsó sorban a vendégeink elé is tisztelettel, bátran kiállhatunk. A célhoz vezető utunk be kell valljam, nem volt zökkenőmentes Sokszor gondoltuk úgy, hogy nem fog sikerülni, képtelenek leszünk megtanulni a koreográfiát, ami mellesleg nem volt nehéz. Végül összefogtunk, és közös erővel, tanáraink segítségével akiknek ezúton is szeretnék köszönetet mondani sikerült hiba nélkül előadnunk táncunkat.
Remélem, hogy szereplésünkkel hozzájárultunk ahhoz, hogy a végzősök és minden kedves vendégünk számára ez az alkalom emlékezetesebbé váljon!
2025. január 21.
A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.
2024. december 21.
Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.
2024. november 19.
Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.
2024. október 23.
Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.
2024. október 15.
Raszler György tanár úr a német-magyar művészeti projekt kiállításmegnyitójára írt szövegét alább olvashatjuk.