|
|
|
2017. március 19. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36
Kedden ünnepeltük iskolánkban március 15-ét az ELTE Jogi Kar Dísztermében, a 11.B osztály humán tagozatának rendezésében. Ismét az első turnusban láthattam az előadást, amely az elmúlt évekhez hasonlóan tartalmazott rendhagyó elemeket.
A megemlékezést megelőző hetekben vált láthatóvá a Forradalom elnevezésű Facebook-esemény, melyben a tizenegyedikesek által létrehozott történelmi személyek neveit és fotóit viselő profilokkal illusztrálták a forradalom eseményeit. Rendkívül kreatív, újszerű és időigényes megoldásnak tartom ezt, sajnos nem mindenki gondolta így, egy apáczais diák által tett feljelentés után a Facebook letiltotta az eseményt, ezzel tönkretéve fél osztály addigi munkáját.
De szerencsére az alkotók lelkesedését ez sem törte le és gőzerővel folytatták a munkát, melynek eredménye a kedden látható előadás volt.
A Himnusz eléneklése után a Pilvax Kávéházba csöppentünk, ahol sorra jelentek meg a márciusi események főszereplői. A pincérnők felszolgáltak, az ifjak szervezkedtek. Eddig egy teljesen átlagos műsornak tűnhetett, de lassan előkerültek a laptopok, a mobiltelefonok és a 19. századi események összefonódtak a 21. század technikájával. A történéseket előre felvett videorészletek színesítették.
Sok ötletes megoldás született idén is, melyek kivitelezése rengeteg energiát és időt vett igénybe a 11.B humán tagozatától és Borhegyi Péter tanár úrtól, aki segített a diákoknak a megemlékezés lebonyolításában. A humán tagozatra hárul mindkét ünnepély (október 23., március 15.) szervezése, két különböző évben, azonban még így is megterhelő a diákok és tanáraik számára ez a feladat.
A megemlékezés befejeztekor Munkácsy László igazgató úr kért szót. Sokan sejtheték, mit fog mondani A nemrég negyedik ciklusát megkezdett igazgató úr elköszönt tőlünk, mert úgy hozta a sors, hogy külföldön fog a jövőben dolgozni. Brüsszelben kapott oktatási tanácsadói állást. Sok sikert kívánt a folytatáshoz mindenkinek. Mi is sok sikert kívánunk neki!
2026. szeptember 8.
Az ELTE Informatikai Kar ingyenes, gyakorlatorientált képzést indít, amely segítséget nyújt a dezinformáció, a deepfake tartalmak, a mesterséges intelligencia felelős használatának kezelésében, miközben korszerű módszereket ad a pedagógusok kezébe a diákok digitális kompetenciáinak fejlesztéséhez.
2026. augusztus 18.
A 2026/2027-es tanévben menzán ebédelők figyelmébe.
2026. június 17.
Az idei terepgyakorlat során a Karszt-hegység és az Adriai-tenger partvidékének varázslatos világába nyertünk bepillantást. Szlovéniában és Olaszországban, természetvédelmi területen és városi környezetben egyaránt végeztünk helyszíni megfigyeléseket és vizsgálatokat. Szállásunk a Hruševje település közelében, a festői Nanos hegyvonulat lábánál fekvő, barátságos Hudičevec ökológiai gazdaságban volt.
2026. június 1.
Mile-Kis Kristóf Samu és Tapasztó Zsombor (mindketten a 12.A tanulói) jelentős sikereket értek el nemzetközi és hazai tudományos konferenciákon kvantuminformatikai kutatásaikkal.
2026. május 21.
Az idei tanévben is sikeresen szerepeltek gimnáziumunk diákjai a Szilárd Leó és Mikola Sándor versenyeken.