Érzékenyítő foglalkozás a Vakok Intézetéből érkezett kollégákkal és diákokkal | MERIDIÁN

Tízórai | Aktuális témák

Érzékenyítő foglalkozás a Vakok Intézetéből érkezett kollégákkal és diákokkal




A cikk linkje:
2016. március 8. | utolsó módosítás: 2016. március 8., 13:53
Ez a cikkünk több, mint fél éve lett elhelyezve az oldalon.
A tartalma azóta elavulhatott!

2016. február 23-án délután a 2. emeleti folyosón fehér bottal közlekedő apáczaisokat láthattatok. Ők egy érzékenyítő foglalkozáson vettek részt. Stirling Andris (9.C) és Anna (12.B) édesanyja – aki a Vakok és Gyengénlátók Intézetében dolgozik – hét kollégájával és két diákjával jött el hozzánk, hogy az osztályom bepillantást nyerhessen a vak fiatalok életébe.

A program egy szülői életpálya bemutatásaként indult, de jóval több lett belőle. A fiatalok 5 csoportban 5 állomáshelyen különböző feladatokat kaptak és forgószínpadszerűen mindent kipróbálhattak. A tornateremben csörgőlabdázhattak, a folyosón közlekedtek, hétköznapi feladatokat gyakorolhattak „vakon” – pl. egy pohár víz kiöntése, gyertyagyújtás, körzőhasználat stb. Ezen kívül megismerkedtek a Braille-írással, számítógépes és egyéb játékokkal. Úgy érzem, a gyerekek egy nagy élménnyel lettek gazdagabbak! A vendégek visszajelzései alapján elmondhatom, hogy ők is nagyon jól érezték magukat iskolánkban, diákjainkkal. (Pintérné Czigler Éva, osztályfőnök)


Érzékenyítő foglalkozás a Vakok Intézetéből érkezett kollégákkal és diákokkal


Érzékenyítő foglalkozás a Vakok Intézetéből érkezett kollégákkal és diákokkal

„Nagyon jól éreztem magam a foglalkozáson. Sok minden számomra egészen új volt és egyben nagyon izgalmas. Jó volt megtapasztalni, hogy ők hogyan használnak számítógépet, vagy hogyan töltenek maguknak egy pohár vizet. Mind a koordinátorok, mind a vak fiúk nagyon segítőkészek voltak és örömmel válaszoltak kérdéseinkre is. Szerintem nagyon jó ötlet volt ez a program, nagyon örültem, hogy részt vehettem benne.” (Bőti Dalma)


Érzékenyítő foglalkozás a Vakok Intézetéből érkezett kollégákkal és diákokkal


Érzékenyítő foglalkozás a Vakok Intézetéből érkezett kollégákkal és diákokkal

„Nagyon tetszett a foglalkozás, szórakoztatóan mutatták be a vakságot (így sokkal emészthetőbb a téma), sok érdekes dolgot megtudtunk. Tetszett a csörgőlabda, illetve a gyertyagyújtás, mint lehetőség. Kiemelném még a vakon sétálást a folyosón (ehhez a részhez tudni kell, hogy én félek a sötétben), mert az döbbentett rá igazából, hogy nem épp valami játékos foglalkozáson vagyok és jó lenne párhuzamosan nézni a komoly felét is a dolognak. Továbbá kristálytisztán megfogalmazódott bennem, hogy én bizony nagyon nem szeretnék vak lenni. Mivel ez a második állomáson történt, a hátralévő időben gondolkozhattam azon, hogy mégis mi lenne, ha… Arra jutottam, hogy semmi meglepő. Megtanulnék úgy létezni – kezelném, mint bármi más változást az életemben.” (Bakó Anna)


Érzékenyítő foglalkozás a Vakok Intézetéből érkezett kollégákkal és diákokkal

Pintérné Czigler Éva




A legfrissebb cikkek a rovatban

Minden színből hozott a magyar csapat az 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiáról

Az 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiát rendhagyó módon két helyszínen rendezték meg. Ennek okairól és a magyar csapat fantasztikusan jó eredményeiről az ezüstérmes Botlik Bence Béla számolt be a Meridiánnak.

Elismerések és kitüntetések

Rövid tájékoztató a Versenygyőztesek Gálájáról, az Apáczai Közösségi Díj átadásáról és a Köznevelési Bizottság által szervezett pedagógusnapi ünnepségről.

Terepgyakorlaton a 10. évfolyam

Június első napjaiban iskolánk huszonegy kalandos kedvű tízedikes diákja és kísérőtanáraik Sebőné Bagdi Ágnes és Gál Ildikó tanárnő, valamint Sebő Péter tanár úr indult útnak meghódítani a Magas-Tátra csúcsait.

Kirándulás a HVG szerkesztőségébe

A pályaorientációs nap keretein belül a HVG szerkesztőségébe nyerhettünk betekintést.

Élménybeszámoló az Anatómiai Múzeumban tett látogatásról – pályaorientációs nap

Először Dr. Barna János, a SOTE Anatómiai Intézetének oktatója kalauzolt bennünket és mesélt az egyetemi oktatásról itthon és külföldön. Utána Vidra Veronika, a múzeum munkatársa tartott tárlatvezetést és mutatta be a különböző preparátumokat. Végül Dr. Dobolyi Árpád (a 11.C-s Dobolyi Zsófia édesapja) az Anatómai Könyvtárban mesélt nekünk röviden szintén az egyetemi képzésről és a kutatói pályáról.

MERIDIÁN – az apáczaisok hírportálja
KÖZÖSSÉGI OLDALAINK:

 Facebook
 Twitter
 Instagram
 YouTube
ALMA MATER:


Impresszum | Médiaajánlat | Jogok | Adatvédelem | Technikai háttér
2002-2018 MERIDIÁN. Minden jog fenntartva. A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a készítők engedélyével lehetséges.