Tízórai | Aktuális témák

Három tanár, hat diák, egy iskola… – rangos elismerések az apáczaisok teljesítményéért




A cikk linkje:
2015. június 12. | utolsó módosítás: 2016. február 8., 17:06
Ez a cikkünk több, mint fél éve lett elhelyezve az oldalon.
A tartalma azóta elavulhatott!

Munkácsy László beszámolója az Országos Tanulmányi Verseny díjátadó ünnepségéről, ahol hat diákunkat és két tanárunkat is díjazták.

2015. május 29-én az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny díjátadó ünnepségén gimnáziumunk hat diákja és két tanára vehetett át elismerést Balog Zoltántól, az oktatásért felelős minisztertől. Az ünnepségen hagyományosan a versenyen első, második és harmadik helyezést elért tanulókat díjazzák, de az alább felsorolt diákokon túl további 21 apáczais szerepelt a döntő fordulóban, ami országosan is kiemelkedő eredménynek számít. Az ünnepségen Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért díjat vehetett át az Apáczai Gimnázium tanárai közül Kovács Imre vezetőtanár és Pósfai Péter, iskolánk nyugdíjas vezetőtanára, egykori igazgatója. A 2015. június 5-én, az Országos Tehetséggálán a Pesti Vigadóban Bonis Bona Életműdíjban részesült Holics László, az Apáczai nyugdíjas vezetőtanára. Szeretettel gratulálunk nekik és minden döntős versenyzőnek, büszkék vagyunk rájuk!

A díjazott diákjaink és eredményeik:
Balázs Gergő (11.B) történelem OKTV 3.
Hőnich Artúr (11.D) történelem 2.
Perez Lopez Áron Ricardo 11.A kémia 2. hely (II. kategória)
Pigniczki Marcell (11.A) kémia 1. (II. kategória)
Turi Soma 10.C kémia 2. hely (I. kategória)
Varjú Dániel (11.B) filozófia 3. hely

Munkácsy László




A legfrissebb cikkek a rovatban

Téli szünet indító kosár & röpi derbi az Apáczaiban (frissítve)

2018. december 20-án (csütörtök), a téli szünet első napján kosár és röpi derbi lesz a leánytesiben (ezúttal nappal, nem éjszaka).

Karácsonyi vásár Budapesten

A karácsonyi vásárt 1998 óta a Vörösmarty téren tartják meg. Évek óta Európa 10 legjobbja közé sorolt vásár, mely szezononként 800 ezer látogatót vonz el Budapestre. Rendszerint november elejétől december végéig látogatható.

Paks

Egy mindenre elszánt, bátor 40 fős csapattal vágtunk neki a kalandos útnak. Vezetőink ZSIGRI FERENC tanár úr és SZEGEDY-MASZÁK ANNA tanárnő volt, akik mindvégig csak emelték az esemény színvonalát.

Tábla, tabló, emléktábla – Emlékezés az elhunyt apáczaisokra

Halottak napi megemlékezésünket 2018. október 26-án tartottuk. Bernátné Vámosi Judit gondolatait olvashatjátok.

Szavazz az év közösségi kezdeményezésére!

A Járókelő egy közterületi hibabejelentő portál, ami 2012 óta működik Budapesten. Azóta nem csak itt, de az ország 19 másik városában is azon dolgozunk, hogy egy zöldebb, élhetőbb környezetet teremtsünk. A felhasználók bejelentéseit mi, önkéntesek juttatjuk el az illetékes szervhez, akiknek válasza is megjelenik majd az oldalon, így az egész megoldási folyamat nyilvánosan követhető mindenki számára. Szavazatoddal most nagyban segítheted a munkánkat!

MERIDIÁN – az apáczaisok hírportálja
KÖZÖSSÉGI OLDALAINK:

 Facebook
 Twitter
 Instagram
 YouTube
ALMA MATER:


Impresszum | Médiaajánlat | Jogok | Adatvédelem | Technikai háttér
2002-2018 MERIDIÁN. Minden jog fenntartva. A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a készítők engedélyével lehetséges.