Tízórai | Aktuális témák

Sítábor Ausztriában

2015. február 2. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 29., 09:20

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Tavaly megírtam életem első sítábori beszámolóját. Ez, a második is azt bizonyítja, hogy nem bántam meg döntésemet, miszerint az idei tábornak is tagja voltam. A résztvevők közül sokak voltak ismerősek tavalyról, valamint sok új diákkal is találkoztam. Ez mind azt bizonyítja, hogy a tábor népszerűsége és sikere töretlen. Meg is van rá az oka! Szerintem, ha valaki egyszer eljön, az másodjára és még sokadjára is jelentkezni fog. Már ha elég szemfüles, és nem kapkodják el előle a kb. 60 szabad hely valamelyikét.

2015 január 22-én indultunk és 27-én érkeztünk haza, összesen 4 nap tömény síelésben volt részünk, bár valószínűleg mindenki szívesen maradt volna még tovább. Idén az enyhe időjárás miatt a tavalyi Dreiländereck helyett a sokkal kiterjedtebb Gerlitzen lejtőit élvezhettük, akár 1911 méter magasságban is.

Tavaly többedmagammal sikeresen elsajátítottuk a síelés alapjait, így idén kivétel nélkül az újrakezdő csapatot alkottuk. Véleményem szerint jelentős fejlődésen mentünk keresztül a tavalyi első naphoz képest, így például már egyáltalán nem jelentett gondot a felvonók helyes használata, illetve egyensúlyunk menet közbeni megtartása sem. Fejlődésünket mutatja továbbá, hogy idén már a kék pályán is síelhettünk. (A pályák nehézségi fokozatait színekkel jelölik: zöld, kék, piros, fekete.)


Képgaléria

A napirend a következő volt: 7.30-kor reggeli, majd 8-kor indulás. A pályára való kiérkezéstől egészen délután négyig síelés, ebből általában 1-2 óra oktatás. Napközben ebéd a hüttében, este vacsora a szálláson.

A síelés alfája és ómegája egyértelműen a hütte volt. Ha esetleg nem tudnád, a hütte egy minden sípályán megtalálható, kisebb-nagyobb vendéglátóegység. A síelők itt pihenik ki fáradalmaikat és töltik meg üres hasukat jobbnál jobb ételekkel és italokkal. Ezek leggyakrabban rántott hús (bécsi szelet), forrócsoki, tea, és Skiwasser („sí víz”), amely leginkább egy hideg szörpre emlékeztető ital.

A hegy feléig, egészen 1500 méterig a parkolóból közvetlenül induló, úgynevezett Kanzelbahnnal, vagyis kabinos felvonóval jutottunk el, egy kb. 10 perces út után. A síléceket itt az ajtókon lévő, a kabinon kívüli rekeszekbe kell helyezni, ahonnan persze nem estek ki, de mit ne mondjak, nyugalmam nem volt mindig teljes a léceket illetően.

Az idei tábor tökéletes példája volt annak, hogy még a legtapasztaltabb és legóvatosabb síelőkkel is bármi megtörténhet, a tanárok és az oktatók sem győzték felhívni a figyelmünket a körültekintő síelésre.

Mindannyiunk nevében szeretném megköszönni a tábor szervezését és lebonyolítását Pintérné Czigler Éva és Illés Vanda tanárnőknek! Szintén mindenki nevében köszönöm a kísérőtanárok (Minich Eszter tanárnő, Pintér Vanda tanárnő) munkáját, akik mindenben segítettek, legyen az egy csoport felügyelése, vagy esetleg valaki orvoshoz kísérése.

Ha szeretnétek egy jót síelni, gyertek jövőre Ti is!

Fónai Kende












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.