|
|
|
2013. október 25. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
Ahogy minden évben, most is az ELTE Jogi Kar Dísztermében zajlott a megemlékezés, amit a 10.B diákjai (humánosok és bioszosok együtt) adtak elő.
A Himnusz közös eléneklése után elkezdődött az előadás, ami most egy rövid, két 16-17 éves lány köré írt színdarab volt. Érdekes volt, hogy a két barátnő egyben ellenség is, mert Anna egy magyar lány, akinek az apja börtönben szenved, mert ő és testvérei szerves részei voltak a forradalomnak. Míg barátnője, Irina az orosz csapatok egyik vezetőjének a lánya. Az iskolában kezdtek el beszélgetni, és utána rendszeresen leveleztek a velük és az utcán történtekről.
A darab úgy fejeződött be, hogy Irinának vissza kellett mennie a Szovjetunióba, Anna pedig egyedül maradt az édesanyjával, mert a kisebbik bátyja börtönbe került, a nagyobbik pedig elmenekült külföldre. Mindkét lány szülei rájöttek a levelezésre, és az utolsó leveleket széttépték. A barátnők meg sem kapták ezeket.
A végén pedig zongora és hegedű kíséretében énekelték el a Szózatot.

Október 23-i megemlékezés
Számomra meglepő volt a történet, mert én még soha nem gondoltam bele, milyen volt az ellenségnek, illetve, hogy volt olyan ember, aki képes volt félretenni a származást egy barátság lehetőségéért. Apró, személyes meglátásom, hogy túlságosan a két lány barátságáról szólt a darab, és kevésbé a forradalomról. Emellett jó felépítésű, érthető darab volt, köszönjük, és gratulálunk mindenkinek, aki részt vett benne!
2026. február 16.
A SolveX Kárpát-medencei Matematikai Esetverseny egy magyar nyelvű, többfordulós csapatverseny középiskolás diákok számára.
2026. február 4.
A generatív mesterséges intelligencia legújabb alkalmazási formáiról tart gyerekeknek workshopot az ELTE, de előzetes igényfelmérést is tartanak idősebbeknek.
2026. január 28.
Az egyre bizonytalanabb virtuális világban segítenek eligazodni az ELTE IK DRONE-projekt átfogó oktatási anyagai és útmutatói.
2026. január 27.
Most szombaton az alábbi gondolatokkal üdvözölte a végzős diákjainkat az Igazgató Úr a szalagavató bálon!
2026. január 15.
Csipkó Hangát az Európa-bajnokságon elért sikere miatt Elismerő Oklevél díjazásban részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség.