Tízórai | Aktuális témák

A melegség és megismerése

2013. március 27. | utolsó módosítás: 2025. november 2., 03:01

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Bevallom, idén kicsit késve jelentkeztem az Apáczai Napokon az előadásokra, és jóformán az összes hely betelt, szóval épp hogy csak beestem ide is.

Egy férfi és egy nő jött el hozzánk, akik mind a ketten melegek. Ahogy ők sem „átlagosak”, az előadás sem volt az. Már az elején azzal kezdték, hogy üljünk körbe, hogy könnyen tudjuk majd beszélgetni egymással. Azt szerették volna, hogy jobban megismerjük őket, hogy pontosan milyen is az életük, és meg akartál szüntetni az előítéleteinket. Elmesélték a saját történetüket, hogy hogyan jöttek rá, hogy ők homoszexuálisak. Feltehettük a kérdéseinket, mindenről tabuk nélkül válaszoltak nekünk.


A melegség és megismerése

Emellett különféle játékokkal is készültek az előadók. Az elején volt egy ismerkedős „dominó” nevű játék, amitől már az első perctől barátságos volt a hangulat. Ebben a játékban a közös tulajdonságokat vagy érdeklődési köröket kellett megkeresni a többiekkel, akik még ott voltak az előadáson. Bele kellett gondolnunk, milyen lenne a mi életünk, ha homoszexuálisok lennénk, fel mernénk-e vállalni a barátaink, vagy a családunk előtt. Elmondhattuk a véleményünket arról, hogy a melegek nevelhetnek-e gyereket, illetve, hogy mit gondolunk a meleg felvonulásról. Az utóbbiról képeket is nézegettünk, és elmesélték milyen élmény is ez a nem heteroszexuálisoknak. Próbálták teljes mértékben lerombolni a különféle sztereotípiákat.

Egy érdekes és tanulságos előadás volt, nemcsak a melegekről, hanem arról, hogy mindenkinek joga van olyannak lennie, amilyen szeretne lenni, és a többi embernek ezért nem szabadna elítélnie. El kéne fogadnia olyannak, amilyen.

Molnár Szabina












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Beszámoló a 2026. évi terepgyakorlatról

2026. június 17.

Az idei terepgyakorlat során a Karszt-hegység és az Adriai-tenger partvidékének varázslatos világába nyertünk bepillantást. Szlovéniában és Olaszországban, természetvédelmi területen és városi környezetben egyaránt végeztünk helyszíni megfigyeléseket és vizsgálatokat. Szállásunk a Hruševje település közelében, a festői Nanos hegyvonulat lábánál fekvő, barátságos Hudičevec ökológiai gazdaságban volt.

Sikerek Madridból

2026. június 1.

Mile-Kis Kristóf Samu és Tapasztó Zsombor (mindketten a 12.A tanulói) jelentős sikereket értek el nemzetközi és hazai tudományos konferenciákon kvantuminformatikai kutatásaikkal.

Beszámoló a Szilárd Leó és Mikola Sándor versenyekről

2026. május 21.

Az idei tanévben is sikeresen szerepeltek gimnáziumunk diákjai a Szilárd Leó és Mikola Sándor versenyeken.

Elballagtak

2026. április 30.

Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Borhegyi Péter, a B osztály dr. Ács Zoltán, a C osztály Dalos Áron és a D osztály Iván György vezetésével.

Meghívó a SolveX Kárpát-medencei Matematikai Esetversenyre

2026. február 16.

A SolveX Kárpát-medencei Matematikai Esetverseny egy magyar nyelvű, többfordulós csapatverseny középiskolás diákok számára.