Tízórai | Aktuális témák

Kínai Híd Nyári Tábor 2012




A cikk linkje:
2012. szeptember 4. | utolsó módosítás: 2016. február 8., 17:06
Ez a cikkünk több, mint fél éve lett elhelyezve az oldalon.
A tartalma azóta elavulhatott!

Azon szerencsés 9 apáczais diák közé tartozom, akik egy pályázat keretei belül 90 másik magyarországi gimnazistával kimehettek Kínába. Íme egy rövid élménybeszámoló!

A fantasztikusnak ígérkező két hét izgalmai már a repülőn elkezdődtek. Ismerkedtünk a 9 órás út alatt a többi diákokkal, megbeszéltük, hogy az 5 napos pekingi városnézés után ki melyik kínai városban fogja tovább folytatni kalandjait.

Amint megérkeztünk (holtfáradtan a 6 órás időeltolódás miatt), egy szabad percünk sem volt. Minden lépésünket előre megszerveztek. Rögtön mentünk ebédelni, ahol az első problémával kellet megküzdenünk: az evőpálcikával való evéssel. Ez több-kevesebb sikerrel teljesítettük majdnem mindnyájan. Bár volt olyan is, akinek annyira nem jött be ez az evőeszköz, hogy a kínai pincér vitt neki inkább villát. Ünnepélyesen köszöntöttek minket a nagykövetségen, ahol a kínai sakk szabályait is megtanultuk. Ez után az esemény után mi 40-en (Apáczai, Madách, Trefort és a szegedi Radnóti) mindig együtt mentünk a programokra.

Másnap szakadó esőre ébredtünk, és így mentünk a Tiltott városba. Gyönyörű szépek voltak a hatalmas palota részletek és a piros és aranyszínű kínai díszítések. Majd volt még egy hatalmas tábormegnyitó ünnepség, ahol megvolt az első kínai óránk is, majd egy interaktív kiállítás volt az épületben, ahol többek között beöltözhettünk kínai népviseletbe, letesztelhettük, hogy mennyire ismerjük a kínai városokat, és megpróbálhattunk kínai jeleket leírni. Este pedig a Madárfészekhez mentünk. Sajnos végig szakadt az eső, szóval elég elmosódottan láttunk mindent, és arra kellet figyelnünk, nehogy bokáig belegázoljunk egy hatalmas pocsolyába.

Harmadnap a Nyári Palotában kezdtük a napunkat, ahol még hajókáztunk is a palotához tartozó tavon. A délutáni program pedig az volt, hogy elmentünk a Mennyek Templomába. Elképesztő volt, hogy itt minden látványosság (amelyeket mi láttunk), több óriási épületből tevődik össze.

Utolsó pekingi napunkon szerencsére az időjárás csodás volt, úgyhogy egész végig, amíg a pekingi múzeumba sétáltunk, azon járt a fejünk, hogy pár óra múlva a Kínai Nagyfalon fogunk sétálni. És el is jött a várva várt kirándulás. Rettentő nehéz volt felmászni rá, de a kilátás mindent pótolt. Leírhatatlan, amit ott láttunk és éreztünk.


Kínai Híd Nyári Tábor 2012

Ezzel a nappal a pekingi városnézés véget is tért, mert repültünk át Sanghajba. Ez alatt az öt nap alatt megismertük az eredeti kínai ételeket (már amennyire felismertük, hogy mit eszünk), Kína történelmét, a gazdag kínai városrészeket és az össze kulturális látványosságot.

Sanghajban az első, ami feltűnt, hogy az igazi kínai átlagemberek teljesen máshogy élnek, mint amit Pekingben láttunk. Itt az emberek az utcán élik az életüket, itt játszanak, esznek, főznek, teregetnek, árulnak. Az első nap megvolt a szintfelmérő, hogy ki mennyire beszél kínaiul. Hát az apáczaisok 2 kivétellel a kezdőbe kerültek, mivel senki nem tanult még előtte. Még mielőtt belemerültünk volna a nagy tanulásba, egy napra bementünk a városba. Felmentünk a TV-toronyba, ahonnan az egész várost be lehetett látni. Szó szerint a lábunk előtt, illetve alatt hevertek a hatalmas felhőkarcolók, a 8 sávos autóutak és a hangya méretűnek látszódó emberek.


Kínai Híd Nyári Tábor 2012

Ellátogattunk még a Selyem Múzeumba és a Sanghaj Múzeumba is. Este pedig még elmentünk egy kínai piacra, ahol keményen alkudozni kellett. Másnaptól pedig kezdődtek délelőtt a kínai nyelvórák, délután pedig a kulturális órák. Tai-chiztunk, kalligrafáltunk, festettünk kínai opera maszkokat, csomóztunk köteleket, sportoltunk.

Egyik nap egy kínai középiskolába is elmentünk, ahol kínai diákokkal ismerkedtünk meg, és sorversenyeztünk együtt. Egy kínai családnál is voltunk vacsorázni, ahol kérdezgethettük őket az életükről. Esténként néha bemetróztunk a városba. Gyönyörű volt, ahogy álltunk a folyó mellett a kivilágított várossal szemben.


Kínai Híd Nyári Tábor 2012

Még egy tájfunt is átéltünk, amikor végig benn kellett maradnunk a hotelben, tilos volt kimozdulni. De az apáczaisok akkor is feltalálták magukat és egy percig nem unatkoztunk. Utolsó napokban megírtunk egy nagyon alapszintű nyelvvizsga félét, amin mindenki átment, előadtunk egy összefoglaló prezentáció, és rengeteget vásároltunk még mindenféle helyeken.

Nagyon hamar eltelt ez a két hét. Új barátokkal, élményekkel, néhány kínai szóval és rengeteg emlékkel tértünk haza.

Molnár Szabina




A legfrissebb cikkek a rovatban

Bronz a világűrből

Kozák András bronzérmet hozott a XIII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiáról. Andrásnak ez már a második olimpiai bronzérme ezen a nyáron.

Beszámoló az idei sporttáborról (tanári szemmel)

Idén 9. alkalommal szerveztünk sporttábort Tiszainokán Illés Vanda kolléganőmmel. 38 diákkal utaztunk le a Tisza partjára. A társaságban voltak „kicsik” és „nagyok”, öregdiákok. Voltak első „inokázók” és már rutinos sporttáborozók.

Beszámoló az Álarc mögött tehetséggondozó programról

Az „Álarc mögött” élmény- és alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó program célja az volt, hogy olyan tehetséges diákokat fejlesszünk, akik a korábbi években már foglalkoztak szín- és/vagy táncművészettel.

Lovagtábor

Május második hetében zajlott a nyolcadikosoknak szervezett erdei iskola, ahol az évfolyamunk jobban összekovácsolódhatott, illetve középkori témakörű feladatokat végeztünk el. Ilyen volt például a lányoknak a ruhavarrás és a fiúknak a batyukészítés (amiket teljesen saját kezűleg, korhűen készítettünk el), a fakardozások és egy lovagkori előadás, ahol megismerkedhettünk a középkori lovagi fegyverzettel.

Gyermeknap

„A gyermekeknek biztonságra, védelemre, szeretetre és megbecsülésre van szükségük. Arra, hogy engedjük őket létezni, és gyönyörködjünk abban, ahogy személyiségük kibontakozik. Aki jót akar tenni valaki mással, apró részletekben kell tennie.” – írta William Blake majd kétszáz évvel ezelőtt. Ma sem kell mást tennünk, most is kínálkozik rá lehetőség és alkalom.

MERIDIÁN – az apáczaisok hírportálja
KÖZÖSSÉGI OLDALAINK:

 Facebook
 Twitter
 Instagram
 YouTube
ALMA MATER:


Impresszum | Médiaajánlat | Jogok | Adatvédelem | Technikai háttér
2002-2019 MERIDIÁN. Minden jog fenntartva. A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a készítők engedélyével lehetséges.