|
|
2012. április 4. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
Két külön projektet is hallhattunk, mindkettő Koreával volt összefüggésben.
Az első volt a Dél-Korea és a KPOP. Ezt Nagy Borbála és Kispál Erika adták elő. Először beszéltek Dél-Korea helyzetéről, népességéről, vallásáról és mindenféle egyéb dologról Koreával kapcsolatban. Aztán a KPOP-ról volt szó, ami a koreai pop, egy külön zenei műfaj. Vegyítik a pop, elektronikus és a rap zenéket. Mutattak néhány ilyen videoklipet is, amiből kiderült, hogy rettentően fontos számukra a kinézet, a modern kütyük használata. A videókban számunkra szokatlan ruhákban szerepelnek, méregdrága kocsikkal és egyéb elektronikai tárgyakkal. Kicsit olyan hatást keltettek, mintha 2070-ben lennénk. A zenékben számomra az is furcsa volt, hogy lehetett benne a régi népi hangszereket is hallani a rapelés mellett, ami kicsit elektronikusan volt megcsinálva, és közben még a popzenék jellemzőjét is tartalmazták. Bővebben meséltek a Beast nevű zenekarról, ami az egyik leghíresebb KPOP műfajú fiú banda. Úgy érzem, nem kerülnek bele a kedvenceim közé, de érdekes volt egy kicsit belekóstolni, hogy mit hallgatnak a velünk egyidős koreai fiatalok.
Nagy Borbála
Kispál Erika
A másik előadás pedig az amerikai és koreai sorozatklisék összehasonlítása volt, amit Kwon Se-Lee és Fazekas Csilla Lea adtak elő. Először elmondták az általunk is ismert sorozatoknak a főbb jellemzőit, mint például, hogy minden romantikus sorozatban van egy szerelmes pár, akik nem lehetnek együtt valami miatt, aztán hogy mindig van egy gonosz anyós, aki megpróbálja megakadályozni, hogy a szerelmesek összejöjjenek. Az akciósorozatokban mindig van autós üldözés és egy robbanó bomba, aminél rengeteget gondolkodnak, hogy most a kék vagy a piros vezetéket kell elvágni. Szinte minden sorozatban van egyéjszakás kaland, alkoholizmus és legalább egy terhes nő. Ezek mellett elmondták a szereplőknek a tipikus tulajdonságait is. Majd következett a koreai sorozatokat kliséi. Nagyban hasonlítanak az amerikai sorozatokhoz, de ha lehetséges, még bonyolultabbak a szálak. A korhatárokat ott sokkal szigorúbban veszik. Míg nálunk vannak korhatár nélküli sorozatok, ott mindegyik csak 15 év fölött ajánlott. Egyáltalán nem mutatják, hogy valaki terhes lenne, az alkoholfogyasztást is sokkal kevésbé szerepel, és legtöbbször csak néhány, nevesebb foglalkozás szerepel a sorozatokban, ilyen például az ügyvéd, designer, orvos.
Kwon Se-Lee
Fazekas Csilla Lea
Összességében nekem tetszett mindkét előadás. Érdekes, érthető és jól felépítettek voltak.
2025. június 20.
2025. május 31-től június 6-ig 45 diákunk vett részt 5 különböző évfolyamról (7-11. évfolyam) az ausztriai Salzkammergut régiójában megszervezett német nyelvi táborban. A tábor célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk diákjainknak arra, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassák a német nyelvet, valamint életszerű szituációk és anyanyelvi tanárok által megtartott tanórák révén fejlesszék nyelvtudásukat. A nyelvfejlesztés mellett szerettük volna, hogy kulturális tekintetben is élményeket szerezzenek diákjaink, így a programok megszervezésekor ezt a szempontot is figyelembe vettük.
2025. június 24.
Az idei terepgyakorlat során a Tátra varázslatos világába nyertünk bepillantást. Szlovákia és Lengyelország határvidékén, a Tátrai és a Pieninek Nemzeti Parkok területén végeztünk terepi megfigyeléseket és vizsgálatokat. Szállásunk a festői Poronin településen, a barátságos Willa Anna Panzióban volt, a Zakopanéhoz közeli hegyek ölelésében.
2025. június 20.
A 2024/2025-ös tanévben először került megszervezésre egy kirándulás Ausztriába a németet tanuló diákok számára. A kiránduláson részt vett diákoknak nemcsak az osztrák városokban adatott lehetőségük a nyelv gyakorlására, hanem délutáni tanfolyam keretében is gyakorolhattak.
2025. június 12.
A Pamela Anderson Band 2025. június 11-i koncertje képekben.
2025. június 4.
A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.