|
|
|
2012. március 18. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
A március 15-i megemlékezésünk idén március 14-re (szerda) esett. Az alsóbb évfolyamos diákok a hatodik órában, míg idősebb társaik kicsivel később vettek részt az ünnepségen.
Az ünnepség meglepően szórakoztatóra és rövidre sikerült, de emellett megvolt minden, ami kellett: információk, tények, adatok. A megemlékezést egy filmforgatás keretei közé tették, ahol és nem nehéz kitalálni a március 15-i eseményeket forgatták. A közönséget is belevonták a forgatásba oly módon, hogy fel kellett állniuk és hangosan kiabálni bizonyos szavakat, így kicsit megmozgatva és ébren tartva a publikumot. Érdekességnek számított, hogy az interaktív műsorba az igazgató úr is beszállt a vége felé. A műsor elejét természetesen a Himnusszal kezdték, míg a végét a Szózattal fejezték be.
2026. február 16.
A SolveX Kárpát-medencei Matematikai Esetverseny egy magyar nyelvű, többfordulós csapatverseny középiskolás diákok számára.
2026. február 4.
A generatív mesterséges intelligencia legújabb alkalmazási formáiról tart gyerekeknek workshopot az ELTE, de előzetes igényfelmérést is tartanak idősebbeknek.
2026. január 28.
Az egyre bizonytalanabb virtuális világban segítenek eligazodni az ELTE IK DRONE-projekt átfogó oktatási anyagai és útmutatói.
2026. január 27.
Most szombaton az alábbi gondolatokkal üdvözölte a végzős diákjainkat az Igazgató Úr a szalagavató bálon!
2026. január 15.
Csipkó Hangát az Európa-bajnokságon elért sikere miatt Elismerő Oklevél díjazásban részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség.