|
|
2012. február 12. | utolsó módosítás: 2020. október 2., 12:14
A szalagavató idén új helyszínen, a Pestszentimrei Sportkastélyban került megrendezésre, így mindenkinek még az örömkönnyek előtt az odatalálással is meg kellett küzdeni. Persze, elég volt csak követni a Meridiánon leírtakat. :)
Bevallom, korábban nem voltam az iskola szalagavató bálján, így az egész teljesen új élmény volt számomra. Pálréti Orsolya tanárnő nyitotta meg a bált, ahol bemutatta segédeit is, akik főleg a 11. évfolyam tanulói. Aztán következett a szalagtűzés, az osztályfőnököket és osztályfőnök-helyetteseket először, majd a diákokat névsorban avatták végzőssé természetesen tapssal kísérve. Az Igazgató Úr beszédét követően a kilencedikesek (egy kis tizedikes segítséggel) eltáncolták a hagyományos nyitótáncot, a palotást, amivel a végzősök előtt tisztelegtek. A következő műsorszámot a tanári kar adta elő, amiért hatalmas tapssal jutalmazta őket a lelkes közönség.
A műsorszám után a végzősök elmentek átöltözni és a 10.C vette birtokába a színpadot egy country tánc erejéig. Ezután következett a tizenkettedikes évfolyam táncos pára, a Liszkai-Barta duó. A táncuk hihetetlenül tetszett, az est egyik legjobb produkciójának tartom. Hogy mi a másik? Mindjárt kiderül!
Új helyszín, régi ismerősök szalagavató bál 2012
Ezek után a Philipp Dia által összeállított koreográfiával lépett színpadra néhány lelkes diákunk a hip-hop műfajt képviselve. Következett az est első keringője, melyet a 12.C osztály adott elő. Majd a 12.A osztály fantasztikus osztálytánca jött, amely szerintem mindenkit ledöbbentett. Nagyon jól összeállított, humoros táncot láthattunk. Ezt követte a 12.D-sek osztálytánca, amely szintén remekül össze volt állítva, és Zsigri tanár úr remekül mutatott táncosként is. :) Ezek után láthattuk a 12.B-sek orosz táncát, amely szintén egy gondosan begyakorolt, humort sem nélkülöző tánc volt, szintén nem hiányozhatott belőle az osztályfőnökük sem. A 12.C osztály táncában meglehetősen kevesen vettek részt az osztálylétszámhoz képest, ennek ellenére nekem ez is tetszett. Következett a 12.D-sek keringője, majd a korábbi évekkel ellentétben, a tombolasorsolás. Rengeteg hasznos ajándék találhatott gazdára, amelyeket mind a lelkes szülőknek köszönhetik a nyertesek. Aztán a szalagavató történetében példátlan módon, egy mazsorett csoport (Gyáli Mazsorett Csoport) lépett színpadra, melyben apáczais diákokat is felfedezni vélhettünk. Utána egy pici várakozást követően, amíg minden végzős újra felöltötte a keringőruháját, Molnár Janka és Rosecker Dániel 11.D-s tanulók kihirdették a bálkirály és bálkirálynő választás eredményét. Ezúton is gratulálunk Vida Zsófinak és Szakszon Tamásnak, a 2012-es bálkirálynőnek és bálkirálynak.
Új helyszín, régi ismerősök szalagavató bál 2012
Nincs más hátra, csak az Est záró keringője! Amely a szalagavató bál történelmében szintén különleges, hiszen régóta nem történt olyan, hogy két osztály együtt táncolja a keringőt. A 12.A és 12.B osztályok közös keringője remekül sikerült, hihetetlenül élvezetes volt, tökéletes befejezése az idei bálnak. A produkció grandiózusságát talán annak is köszönhette, hogy a zenét hozzá a Pamela Anderson Band szolgáltatta. A bál természetesen itt még nem ért véget, hiszen utána 21:00-ig még tartott az össztánc.
Új helyszín, régi ismerősök szalagavató bál 2012
Szerintem csodálatosra sikerült ez az idei bál, köszönjük a Szervezőknek, a Fellépőknek, és különösképpen Pálréti Orsolya tanárnőnek.
2025. január 21.
A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.
2024. december 21.
Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.
2024. november 19.
Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.
2024. október 23.
Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.
2024. október 15.
Raszler György tanár úr a német-magyar művészeti projekt kiállításmegnyitójára írt szövegét alább olvashatjuk.