|
|
|
2011. május 25. | utolsó módosítás: 2020. október 5., 13:56
Iskolánkban a mai napon (2011. május 25-én) a 8.C és D, valamint a 10.A, B, C és D osztályok a senki számára nem idegen országos kompetenciamérésen vettek részt.
A kompetenciamérést egy (körülbelül 50 kérdésből álló) kérdőív kitöltése előzte meg, amely a diákok iskolában való teljesítményéről, a családi életről és a hasonló kérdésekről szólt. Majd, ezen a szerdai napon 8-tól délig négy feladatlapot (2-2 matematikai és szövegértési) kellett kitöltenünk. A két azonos tantárgyú feladatlap között 10-10, a két különböző között 15 perc szünet volt. (Valóságban kicsit később kezdődött, mint 8 óra, ugyanis előtte matricák és a korábban kapott kódszámok alapján azonosítottuk a lapjainkat. Aki a kódot megőrzi majdnem egy évig és jövő februárban eszébe jut megnézni az OKÉV honlapján az eredményt, ennek segítségével tudja majd megtenni ezt.)
A és B csoportok voltak, de a feladatok maguk csak sorrendjükben különböztek egymástól. Az egyik csoport a szövegértéssel, míg a másik a matematikával kezdett és ennek függvényében a másikkal fejezte be a felmérést.

Országos kompetenciamérés 2011
A szövegértési rész láthatóan nem okozott nehézségeket legalábbis nálunk. Ám elkeserítő, hogy két éve e felmérés drasztikus eredményt hozott ki, miszerint a diákok nagy részének alig megy egy adott szöveg értelmezése.
A matematika rész se volt olyan nehéz, ám ezzel már nem lehetett húsz perc alatt végezni. Amit kiemelnék itt, az az, hogy a feladatok 30-40%-a vagy teljesen a fizikához, vagy részben a kémiához és/vagy fizikához kapcsolódott. Persze, ez is csak azt bizonyítja, hogy a kettő között van átfedés. :)
Délben már végeztünk is, ki-ki mehetett kincset keresni, vagy haza, vagy ahova menni akart.
2026. február 16.
A SolveX Kárpát-medencei Matematikai Esetverseny egy magyar nyelvű, többfordulós csapatverseny középiskolás diákok számára.
2026. február 4.
A generatív mesterséges intelligencia legújabb alkalmazási formáiról tart gyerekeknek workshopot az ELTE, de előzetes igényfelmérést is tartanak idősebbeknek.
2026. január 28.
Az egyre bizonytalanabb virtuális világban segítenek eligazodni az ELTE IK DRONE-projekt átfogó oktatási anyagai és útmutatói.
2026. január 27.
Most szombaton az alábbi gondolatokkal üdvözölte a végzős diákjainkat az Igazgató Úr a szalagavató bálon!
2026. január 15.
Csipkó Hangát az Európa-bajnokságon elért sikere miatt Elismerő Oklevél díjazásban részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség.