|
|
|
2011. április 8. | utolsó módosítás: 2020. október 5., 13:53
Ezen az előadáson két témában hallhattunk beszámolót: Nigéria és A Pamela Anderson Band 10 éves története.
Nekem tetszett az előadás. Az első felében Nigériáról volt szó, aminek az volt az oka, hogy idén Nigéria fővárosában, Abujában volt az IJSO (International Junior Science Olympiad Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpia). Az ott lévők által készített fényképeket és ismereteket is felhasználták. Emellett bemutatták Nigériát, mert az előadás előtti napokban felmérést végeztek, ahol kiderült, a diákok alapvető tudnivalókat nem tudtak róla. Ezt az előadást 10.A osztályos tanulók tartották (Bagi Barna, Bérczes Virág, Kovács Klaudia, Szalai Rita és Tóth Péter).

Projektelőadások: országok-kultúrák és zene szekció
A második felében a Pamela Anderson Band (rövidítve a PAB) 10 éves évfordulója alkalmából készített DVD-ket mutatták be, eleinte csak egyet terveztek, de végül hármat csináltak. A DVD-ken megtalálható a zenekar története a tagok elmesélései alapján, ami érdekes módon különbözik. Van még rajtuk néhány érdekes sztori a zenekarról. Összegyűjtöttek egy csomó fényképet és videót a koncertekről, a legelső koncerttől a legutolsóig láthatók felvételek. Megszereztek egy interjút, ami még a legelső 2001-es koncert után készült az egyik diákkal. Ötletet merítve ebből a mostani tagokkal is készítettek interjúkat, egyenként és együtt is. Ezek is megtalálhatók a DVD-ken, melyekről bárkinek szívesen csinálnak másolatot, ha visz DVD-t. Az előadók pedig: Horváth Fanny, Fülöp Tamara és Furján Orsolya (10.B osztályos diákok).
A projektelőadás után a PAB egy fergeteges koncertet adott a Színházteremben. A 10 évvel ezelőtti bemutatkozó búcsúkoncert óta első alkalommal.
2025. szeptember 9.
Rövid beszámoló Csipkó Hanga tollából a Tájékozódási Búvárúszó Európa-bajnokságról.
2025. augusztus 31.
Nyarunk legváltozatosabb és legélvezetesebb pár napját tölthettük Zamárdiban, az Api gólyatáborában.
2025. augusztus 11.
A disputakörös diákok közül mintegy 35-en vettek részt az idén Mezőtúron megrendezett ötnapos vitatáborban.
2025. augusztus 7.
A 2025/2026-os tanévben menzán ebédelők figyelmébe.
2025. június 20.
2025. május 31-től június 6-ig 45 diákunk vett részt 5 különböző évfolyamról (7-11. évfolyam) az ausztriai Salzkammergut régiójában megszervezett német nyelvi táborban. A tábor célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk diákjainknak arra, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassák a német nyelvet, valamint életszerű szituációk és anyanyelvi tanárok által megtartott tanórák révén fejlesszék nyelvtudásukat. A nyelvfejlesztés mellett szerettük volna, hogy kulturális tekintetben is élményeket szerezzenek diákjaink, így a programok megszervezésekor ezt a szempontot is figyelembe vettük.