„Nem tudjátok sem a napot, sem az órát”

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

„…Nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” Az éberségre figyelmeztető mondat Máté evangéliumában szerepel az Újszövetségben. A keresztények az ősi időktől fogva az Úr második eljövetelével azonosították e szövegrészletet, ám e sor azt is magába foglalja, hogy földi életünk véges. Az ember szereti magát racionális lénynek látni, de november elején nem nagyon van, akit nem érint meg a temetők csendje. Emlékezünk szeretteinkre, elhunyt családtagjainkra, barátainkra, ismerőseinkre. Az Apáczai egykori igazgatójának és szeretett fizikatanárának, Flórik Györgynek a temetésén a megemlékező beszédeket hirtelen megtörte egy kisgyermek hangja. Az egykori tanítvány kisfia mintegy „közbeszólt” a babakocsiból, s „jelezte” a maga ártatlan módján, hogy az élet megy tovább. Ugyanakkor amíg emlékezünk, addig nem halnak meg egészen azok, akik távoztak közülünk. Erre utal az 1997-ben felállított, harmadik emeleti dombormű is a tanári mellett. Emlékezünk. Felidézzük Borhidi Lívia néni kedves, törékeny alakját, amint hatalmas kulcscsomóval elindul biológiaórájára, jóval túl a nyolcvanon is. Figyeljük Flórik tanár úr gyönyörű, balkezes írását a táblán, s miközben eszünkbe jut, hogy talán Apáczai is így nézett volna ki, ha megéri, a tanár úr hátrafordul, s „hahó, öcsi” figyelmeztetéssel, de a szeme sarkában derűvel ránk szól az órán. „Jó, kapjál egy ötöst”, halljuk megkönnyebbülve Pákó Gyula hangját, aki viszont fizikából mindig feleltetett. A nagytanáriban látjuk Nagy Sz. Pétert hatalmas újság mögött ülni, majd komótosan órára sietni, a folyosón fogadja és viszonozza köszönésünket az idős, mosolygós, mindig farmert hordó tanár úr, akár tanultunk olaszt, akár nem (Kotzián Tamás). Bóna József tanár úr előtt viszont lelassítottunk, s ha nem felejtettük el a „kívánok”-at a „jó napot” végéről, akkor ő is enyhe biccentéssel, tiszteletteljesen viszonozta, felejthetetlen hanghordozással. S hozzá hasonlóan nemcsak tanított, nevelt a többnyire zakóban, elegánsan, könyvét magához szorítva lépdelő Lovrity Endre, s a hátrafont karokkal közlekedő Falta Zoltán, aki a matematika mellett a kaktuszok nagy kedvelője volt; a történelemtudására matek-fizikásként is joggal büszke, halk szavú Kotek Gábor, a számos diákot, tanárjelöltet nevelő, országos elismeréseket szerző Moró Károly, s megannyi kollégájuk… „Nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” Szomorú, s egyben elkerülhetetlen minden osztály életében, amikor már nemcsak a tanárok közül hiányzik valaki az osztálytalálkozókon. Sokan közülük gyermeküknek, unokájuknak is tudtak mesélni arról, milyenek voltak a diákévek. Némely tanulónknak viszont csak kevés adatott meg, életévben sokszor még annyi sem, mint Apáczai Csere Jánosnak. Ilyenkor, ősszel ők is eszünkbe juthatnak – bárcsak többször nevettem volna Dull Gergő poénjain, bárcsak türelmesebben válaszoltam volna Béres Adél kérdéseire… Gondolatban velük vagyunk, felidézzük őket, emlékezünk rájuk, de ezáltal azt is tudatosítanunk kell magunkban, hogy a jó szóval, a baráti gesztussal, a bátorítással, a szeretet megannyi jelével sosem szabad fukarnak lenni a közösségekben, amelyek fontosak számunkra. Apáczai 17. százada óta felgyorsult a világunk. Kevés az idő. De néha jó, ha megköszönöd… ha felhívod… ha ráírsz… ha pár mondattal érdeklődsz róla… vagy beülsz vele valahova… ha nekiadod a virágot, vagy csak pár pillanatot az életedből. Mert „nem tudjátok sem a napot, sem az órát…”

Tízórai | Aktuális témák

Elballagtak

Meghívó a SolveX Kárpát-medencei Matematikai Esetversenyre

Vibe Coding – alkotás kódolás nélkül

Védelem a dezinformáció ellen az egész családnak

Örömteli és fájdalmas. Mint minden határhelyzet. Vég, de kezdet is – az Igazgató Úr beszéde a szalagavató bálon